Szijjártó titkolja, mennyibe került a kínai vakcina

HírKlikk 2021. január 30. 18:25 2021. jan. 30. 18:25

A miniszter az Indexnek adott interjújában elmondta: nem igaz, hogy a kormány nyomás alá helyezte az Országos Gyógyszerészeti Intézetet (OGYÉI) a kínai Sinopharm-vakcina engedélyezése érdekében. (Más kérdés, hogy erre immár nincs is szükség, hiszen a csütörtöki kormányrendelet szerint a kormány már OGYÉI szakmai vizsgálata nélkül is engedélyezhet vakcinát, amit meg is tett a kínai vakcinával.)

„Még karácsonykor beszéltem két jó barátommal, Bahrein és az Emirátusok külügyminiszterével. Mindketten megkapták a kínai vakcinát, és országaikban is ezt a készítményt használják. Szerbiában már több mint 300 ezer embert oltottak be vele, köztük sok magyart is a Vajdaságban. Szóval ne csináljunk úgy, mintha mi lennénk a pionírok a kínai vakcinával kapcsolatban” próbálta eloszlatni az aggodalmakat Szijjártó, hozzátéve, hogy a Sinopharmtól vásárolt ötmillió adag oltóanyag négy szakaszban négy hónap alatt érkezik az országba, a vakcina árát firtató kérdésre azonban nem válaszolt!

Furcsát válaszolt arra a kérdésre, hogy miért nem ítélte el a kormány az orosz tüntetők elleni erőszakot. Magyarország ugyanis egyedüli uniós tagállamként nem támogatta azt az állásfoglalást, amelyben az EU elítélte az orosz hatóságok erőszakos fellépését az Alekszej Navalnij letartóztatása után Oroszországban kezdődött békés tüntetésekkel szemben.

Szijjártó szerint „Ez egy technikai kérdés volt, a nyilatkozat nélkülünk is elkészült, tehát semmi jelentősége nem volt annak, hogy Magyarország nem csatlakozott hozzá. A gyülekezés, a véleménynyilvánítás szabadságát illetően az álláspontunk határozott: ezeket szent és sérthetetlen jogoknak tartjuk. Ugyanakkor nem gondolom, hogy az Európai Unió szavának súlyát feltétlen növeli, ha – kis túlzással – minden nap elfogad egy nyilatkozatot valamiről.  Ha minden nap mindenfajta nyilatkozattal elítélünk hat-nyolc eseményt, akkor egy idő után senki sem fog ránk figyelni” – magyarázta Szijjártó Péter.