Szikora Róbert a Szűzanyának köszönte meg Orbánt, akit politikusi géniusznak tart

HírKlikk 2020. június 30. 07:30 2020. jún. 30. 07:30

Szikora Róbert, aki nemrég videóüzenetben tegezve köszöntötte Orbán Viktort a születésnapján, terjedelmes interjút adott a 24.hu-nak. 

Szikora Róbert elmondta, hogy nem tudta, mikor van Viktor születésnapja, a jeles dátumról a szervezőtől értesült, aki a Marilyn Manson-koncert ellen szervezett szentmise óta a barátja, ő kérte meg, hogy vegyen részt a köszöntésben. 

Személyesen is ismeri a kormányfőt, bár nem túl jól. Akárhogy is,

Orbán Viktor a számára egy kiváló magyar ember és egy politikusi géniusz.

Szerinte ezzel szemben, a liberálisok mindent felforgatnak, ráadásul nem szeretik a hazájukat. 

„Amerikában is az lett a trend, hogy az elnöknek mindenféle hollywoodi sztár nekiugrik. A  liberális oldal mindig mindenkit nyakig megaláz" – tudatta.

„Persze mindennek a végén ott van Soros, a sátáni figura. Közben mindenre ráfogják, hogy rasszista" – tette hozzá. Úgy véli, hogy az amerikai tüntetésekre régóta készültek a liberálisok, ez most igazán jól jött nekik. Közeledik a választás, kellett egy apropó a rendbontáshoz.

Szikora egyebek mellett elmondta azt is, hogy az a magyar, akinek Trianon fáj. Aki el tud érzékenyülni attól, hogy felmegy a magyar zászló egy olimpián, az magyar.

„Sokan a magyarok ellen drukkolnak nemzetközi sporteseményeken és focimeccseken, merthogy ez is Orbán Viktor politikájának a sikere lenne. Ez agybetegség. Ezeknek az embereknek (...) az a  hitük, hogy állítólagos konstruktív ellenzékként és civil szervezetek álruhájában destabilizálják a most fennálló rendet" – mondta.

„Én minden délután három órakor, bárhol is vagyok, megállok egy pillanatra. Akkor van az irgalmasság órája, amikor megfeszítették az Urat. De ugyanígy megállok minden június 4-én 16 óra 30 perckor, amikor aláírták a trianoni békediktátumot" – árulta el.

„Egy bolsevik vérű embertől nem lehet elvárni, hogy fájjon neki Trianon. Ő ünnepelni fog, mint Medgyessy Péter, aki ezen a napon csak koccintgatott."

Gyurcsányról azt mondta, „Ne várjuk, hogy egy sakálnak ne sakáltermészete legyen, egy kígyónak ne kígyótermészete legyen, egy bolseviknak meg ne bolseviktermészete legyen." Gyurcsányt kártékony figurának, erkölcsi hulladéknak tartja.  

Orbán Viktor pedig nem egy egyszerű politikus, hanem akkora sakkjátékos, mint Szpasszkij vagy Kaszparov. 

Az interjúból azt is megtudhatjuk, hogy Rákay Philip iszonyú nagyképű lett, Gréczy Zsolttal, aki annak idején az R-GO Klub vezetője, szervezője volt, viszont ma is jóban van, jókat röhögnek a régi dolgokon. 

A zenésznek nem derogál, hogy Kásler Miklóstól milliós anyagi támogatás érkezett, mert azt nem ő, hanem a menedzsment kapta.

Szikora Róbert a beszélgetés végén is megdicsérte a kormányfőt:

„Orbán Viktor nélkül ez az ország egy újabb Trianont élt volna át az elmúlt tíz évben. Szerencsére ez az istenáldotta tehetség vezeti az országot, köszönet érte a Szűzanyának és a józan magyar választóknak"

– tette hozzá.

Forrás: 24.hu