Színtiszta pártdiktatúráról lenne szó

HírKlikk 2019. december 11. 16:25 2019. dec. 11. 16:25

„Ha jól olvastam a törvényjavaslatot, színtiszta pártdiktatúráról van szó, lényegében kizárt a művészek, vagy a civil társadalom bármiféle beleszólása” – szögezte le a Deutsche Welle-nek nyilatkozva, Wilhelm Droste, Magyarországon élő német író. A számos nyelven sugárzó rádió nem csak a színházi törvénnyel, hanem a képviselőket érintő korlátozásokkal is foglalkozott.

A magyar országgyűlési képviselők jogait korlátozó törvény elfogadásáról széles körben beszámolt a német nyelvű sajtó (közte a Der Standard), egyelőre többnyire röviden, hírügynökségi jelentések alapján. Ezek a jelentések az érintett törvényjavaslatokat és törvényeket azzal hozzák összefüggésbe, hogy Orbán és a Fidesz jelentős veszteségeket szenvedett el az önkormányzati választásokon.

A Deutsche Welle a kultúrháborúról készített terjedelmes interjújában Wilhelm Droste szintén azt állapította meg, hogy  a Fidesz sok nagyvárost elvesztett az önkormányzati választáson, így Budapestet is, és világos volt, hogy ezután – a lehetőség szerint – elzárja majd a vízcsapot. Ezzel lényegében a polgármesterek jogköreit akarják korlátozni. Jelenleg egy régebben kezdődött kultúrháború újabb csatájáról van szó, és ez most a színházakat érinti.

A Kulturális Tanácsra vonatkozó kérdésre Droste azt mondta: ha jól olvasta a törvényjavaslatokat, akkor „színtiszta pártdiktatúráról van szó, lényegében kizárt a művészek, vagy a civil társadalom bármiféle beleszólása”. 

Szólt az író arról is, hogy a magyar kormány szokott taktikája, hogy mindig nagyon durva dolgokat kezdeményez, és amikor azt látja, hogy az utca megmozdul, némileg enyhít a dolgokon, de csak azért, hogy végül lényegében keresztülverhesse saját szándékait. A továbbiakban a riporter és Droste a színházak anyagi helyzetét elemezte.