Szlávikék megkérdőjelezik a WHO álláspontját

HírKlikk 2020. október 17. 10:58 2020. okt. 17. 10:58

„Nem állítunk le egy klinikai kutatást, mert az Egészségügyi Világszervezet bejelenti” – reagált Szlávik János főorvos a hírre, hogy a WHO szerint nem hatásos vagy csekély a hatása a remdesivirnek a koronavírus miatti halálesetek visszaszorítása, illetve a gyógyulás gyorsítása szempontjából. Az eddig leghatékonyabbnak tartott szer más kutatások szerint, viszont akár 50 százalékkal is csökkentheti a halálozás kockázatát. A készítmény klinikai vizsgálatát Magyarországon hétfőn kezdték meg.

„Úgy gondolom, akkor járunk el helyesen, ha megvárjuk a klinikai vizsgálatok végét és akkor lehet kijelenteni, hogy hatékony vagy nem hatékony, ráadásul mi eddig is hangsúlyoztuk, hogy ez nem csodaszer” – közölte Szlávik az ATV-vel. Mint hozzátette: egy ilyen kutatási eredményt nem a WHO, hanem független szakértők szoktak elbírálni. S az sem mindegy, hogy kinek, mikor, milyen dózisban adják a hatóanyagot.

Magyarországon elsőként a Debreceni Egyetemen alkalmazzák a Richter által kifejlesztett remdesivirt. A klinikai vizsgálat a négy orvosegyetem centrumában, két országos intézetben és a Szent János kórházban indult el.

Az ATV megszólaltatta az ügyben Várkonyi Istvánt, a Debereceni Egyetemi kórház intézetvezető főorvosát, aki szerint „a nemzetközi vizsgálatok adatai még tovább erősítették azt a tényt, hogy a remdesivir valóban hatásos lehet a Covid betegség kezelésére”. A kutatások fő koordinátora a HECRIN, amelynek vezetője, Kovács L. Gábor úgy véli, a WHO az első számításokat mindenféle kontroll nélkül tette közzé. „Ebben a vizsgálatsorozatban nagyon sok ország és az Európai Unió is visszautasította, hogy részt vegyen, mert olyan mértékben fellazult a szakmaisága, ezért indított az unió egy másik ilyen nagy vizsgálati sorozatot” – mutatott rá.

A vizsgálatot tíz hónapra tervezik és Magyarországon jelenleg 25 és 30 között van azon súlyos betegek száma, akik megkapták az infúziós kezelést.

Korábban portálunknak Pusztai Erzsébet arról beszélt, hogy „Ez a gyógyszer az eddigi megfigyelések szerint, csökkenti a kezelés időtartamát. Nem arról van szó tehát, hogy meggyógyítja a beteget, hanem csökkenti a vírusszaporodást a szervezetben, és így csökkenti annak a következményeit”. Az infektológus, egészségügyi szakértő azt szeretné, ha a szakemberek felfigyelnének egy másik gyógyszerre, az Indiában és Dél-Amerikában már a Covid-fertőzésre hatásosan használt Ivermectinre is.

Forrás: atv.hu