Szó sincs „kirúgásról”, szó nélkül távozott a hetedik kerületből a 100 Tagú Cigányzenekar

Harkai Péter 2021. április 6. 18:10 2021. ápr. 6. 18:10

Rendkívüli támogatásként 30 millió forintot kapott a 100 Tagú Cigányzenekar – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma vasárnapi közleményében. Kásler miniszter személyesen ígért méltó és végleges próba- és koncerthelyet is, mivel „kirúgták” a zenekart a hetedik kerületből – ezt a polgármester tételesen cáfolta.  

Az Emmi azt is közölte húsvét vasárnap, hogy a koronavírus járvány ideje alatt a budapesti VII. kerületi ellenzéki polgármester elküldte a zenekart abból az épületből, ahol több mint egy évtizedig próbáltak és készültek az előadásokra. Ezt követően, Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere elrendelte, hogy a zenekar számára egy méltó és végleges helyszínt biztosítson a kultúráért felelős államtitkárság. Ennek az épületnek a keresése zajlik jelenleg. A Száztagú jelenleg a XXI. kerületi polgármester személyes invitálására ajánlott Cziffra György Kulturális Központban várják a további lehetőségeket. 

„Miután az együttes a fővárosi pártpolitikai csatározások egyik áldozataként elvesztette próbahelyét, úgy rendelkeztem, hogy az Emmi segítsen alkalmas ingatlant keresni a zenekar számára” – írta közösségi oldalán maga Kásler Miklós. Mindezt a kormánysajtó már úgy tálalta, hogy a Niedermüller Péter vezette hetedik kerületi önkormányzat egyenesen kilakoltatta volna az ismert zenekart: „csakhogy ebből egy szó sem igaz” – nyilatkozta a Hírklikknek maga a polgármester. 

Mint ismert, a Wesselényi utca 17. szám alatt működő civil és kulturális szervezeteket arra kérte az önkormányzat, hogy az épület hasznosítására kiírt pályáztatás miatt újítsák meg a további tevékenységüket, amennyiben ezt igénylik és lehetőségük van rá. Mindezt többek között a kormányzati pénzelvonások miatti kényszer gazdasági racionalitás motiválta. Ennek érintettjeként a 100 Tagú is értesítést kapott és a zenekart képviselő Beke Farkas Nándor személyesen járt Niedermüller Péternél, hogy a jövőbeni működésük lehetséges alternatíváit megbeszéljék. 

– A találkozásunk alkalmával elmondtam, hogy természetesen keresünk a számukra megfelelő próbatermet, az igen értékes hangszerek tárolására alkalmas helyiséget. Semmi sem utalt arra, hogy a zenekarvezetőnek mindezek ellen kifogása lenne. Konkrét lehetőségeket is találtunk. Egyrészt közöltem, sikerült megállapodni a MAZSIHISZ-szel, hogy a Goldmark-teremben nyugodtan és kényelmesen próbálhatnak akár nagy létszámban is, valamint az önkormányzati tulajdonban lévő Király utca 11-ben biztonságosan tárolni tudjuk a hangszerparkot. A legnagyobb egyetértésben elváltunk – azóta nem láttam a zenekar képviselőit – nyilatkozta Niedermüller Péter.

Ez, utóbbról nézve, már nem is lepi meg, tette hozzá, mert miközben a megoldásokat keresték, egyre-másra megszólaltak a kormánypárti képviselők, hogy a 100 Tagú Cigányzenekar ki lett rúgva a kerületből. Először bejelentkezett Karsay Ferenc, Budafok-Tétény polgármestere, több alternatív helyszínt is megajánlva a zenekarnak, majd kinyilatkozott Bajkai István szintén fideszes politikus is, hogy milyen gonoszan elbánt a zenekarral a „ballib” önkormányzat. 

– Nyomatékosan kijelentem, hogy egy percig nem volt az a szándékunk, hogy a 100 Tagú Cigányzenekar elhagyja a hetedik kerületet, ezért kerestük a megoldást. De ez persze nem úgy történt, hogy egyik pillanatról a másikra előrántottuk a helyszíneket – átnéztük az erre alkalmas lehetőségeket, ez pedig magától értetődően némi időt igényelt. Ezalatt hirtelen aktívak lettek a kormánypárti képviselők és politikusok, össztűz alatt kezdték a kerületet hibáztatni egy olyan esetért, amit nem követett el. Ennek csúcspontja, hogy maga Kásler miniszter is színre lépett, beígért 30 milliót, saját épületet, amit csak lehet. Ezzel mi nem tudunk versenyezni, nem is szándékunk – mondta a polgármester. 

Véleménye szerint semmi másról nincs szó, minthogy találtak egy, a valósággal köszönőviszonyba sem álló lehetőséget, amivel elvihetik innen a neves zenekart és bűnbakként kezelik az ügyben a helyi önkormányzatot. „Ez az egész egy nagyon rosszízű politikai akció volt. Nagyon sajnálom, hogy a zenekar úgy döntött, ’köszönés nélkül’ távozik, sok sikert kívánok nekik a jövőre nézve” – tette hozzá.

Arra a kérdésre, hogy milyen indokkal magyarázta a 100 Tagú Cigányzenekar képviselője a döntésüket, Niedermüller Péter nem tudott válaszolni, mivel „énvelem soha többé nem beszélt a zenekar vezetője. Csak az újságokból értesültem arról, hogy Budafokra távoztak” – mondta. Hogy a miniszter által bedobott harmincmilliós támogatás szimpla politikai provokációként értékelhető-e, arra az erzsébetvárosi polgármester azt közölte, teljesen nyilvánvaló, hogy a kormánynak egészen más eszközei vannak, mint a megszorongatott önkormányzatoknak.

– Nyilvánvalóan nem tudunk harmincmilliót ide-oda dobálni, arról nem beszélve, hogy ha lenne feleslegesen ekkora összegünk, akkor először át kellene gondolni, hogy mire használhatnánk egy ekkora összeget. De egészen nyilvánvaló, hogy a háttérben létrejött egy megegyezés a zenekar vezetősége és a kormány között – csak minket felejtettek el erről értesíteni. Még azt sem mondanám, hogy nem értem meg, ha a kedvezőbb ajánlattal élnek az érintettek. Azt viszont nem tudom elfogadni, hogy ehhez miért kell összevissza hazudozni. S itt elsősorban nem a zenekar képviselőire gondolok. Érthetetlen, hogy miért kell mindezt úgy beállítani, hogy kirúgták őket a hetedik kerületből, amikor mindösszesen annyi történt, hogy elfogadták a kormány bőséges támogatását egy nehéz helyzetben lévő önkormányzat ajánlatával szemben. A zenekar, ha akart volna, a mai napig itt van a kerületben – nyilatkozta a Hírklikk megkeresésére Niedermüller Péter hetedik kerületi polgármester.