Szöllősi György: a magyar labdarúgás feltámadása Felcsútról indult el
A Puskás Akadémia, mint minden évben, ezúttal is közös ebédre várta volt növendékeit, akik előbb U17-es csapat Honvéd elleni mérkőzését, az ebéd után pedig az első gárda Diósgyőrrel vívott bajnokiját tekintették meg, s koszorút helyeztek el Puskás Ferenc szobránál.
A Puskás Akadémia honlapján olvasható beszámoló szerint az ebéden volt akadémistákon és a szervezőkön kívül részt vettek többek között az akadémiát működtető alapítvány tisztségviselői, valamint Szöllősi György, a magyar futball és Puskás-ügyek nagykövete, a Magyar Sportújságírók Szövetségének elnöke, a Nemzeti Sport főszerkesztője.
A tudósítás szerint a meghívottak közül elsőként Szöllősi György kapott szót, aki beszédében kiemelte: a magyar labdarúgás tetszhalott állapotból állt talpra, s ezt a feltámadást az indította el, hogy létrejött egy klub Magyarországon, amely komolyan vette, hogy Puskás Ferenc örökébe akar lépni, s ennek minden volt és jelenlegi akadémista részese, függetlenül attól, hogy az intézmény kapuin kilépve, mit ért el a futballpályán.
„Ami itt, Felcsúton elkezdődött a kétezres években, abból lett mindaz, ami most már a honfitársaink százezreinek, sőt millióinak szerez nagy élményeket itthon és világszerte” – fogalmazott Szöllősi György, aki reményét fejezte ki, hogy ez az út még folytatódni fog, és a magyar akadémiákról olyan játékosok fognak kijönni, akik tovább öregbítik a magyar futball hírnevét a világban.
A közelmúltban a Hírklikk is megírta: Szöllősi György az Egyesült Államokba utazott volna, hogy megnyissa a hagyományosan magyar érdekeltségű Árpád kupa futballtornát, az amerikai külügy azonban nem engedélyezte a beutazását. Arra hivatkoztak, hogy Szöllősi nem magánemberként folyamodott vízumért, hanem diplomata útlevelébe kérte, holott nem a kormány alkalmazottja.