Szombathelyen az ellenzék söpörte le a Fidesz javaslatait

HírKlikk 2019. február 28. 14:43 2019. feb. 28. 14:43

Többségbe került az ellenzék Szombathelyen, miután a Fidesz–KDNP-s polgármesternek elmérgesedett a viszonya az alpolgármesterével. A csütörtöki közgyűlésen ritka jelenetsort láthattunk: az ellenzék söpörte le a Fidesz javaslatait.

Csütörtökön tartottak közgyűlési ülést a képviselők, és a délelőtti történések alapján a Fidesz–KDNP-s polgármesternek, Puskás Tivadarnak távolról sem sikerült érvényesítenie az akaratát.

Az alpolgármesterének visszahívását kezdeményezte ugyanis, ám az ellenzék – éppen a leváltani kívánt alpolgármester szavazatával ezt megakadályozta - számolt be a Nyugat.hu.

Puskás előzmények sorai után döntött úgy, hogy kezdeményezi Molnár visszahívását tisztségéből. Molnár hetekig hallgatott, ám a héten végül megszólalt, és sajtótájékoztatóján azt közölte: komolyan gondolta, hogy a polgármester bocsánatot fog kérni, és szomorú, hogy ez nem így történt. Azt mondta, a közte és a Fidesz között kötött megállapodás nem arról szólt, hogy Molnár a Fidesszel és a frakcióval működik együtt, hanem arról, hogy előre egyeztetett kérdésekben támogatja a polgármestert.

Az ellenzék még december végén rendkívüli közgyűlést kezdeményezett, hogy a szombathelyi önkormányzat intézményei és cégei ne alkalmazzák a túlóratörvényt. Molnár előre jelezte a polgármesternek, hogy részt vesz azon.

Az erőviszonyok akkor úgy festettek, hogy a Fidesz–KDNP-nek és az ellenzékieknek is 10 képviselőjük volt a közgyűlésben, a mérleg nyelve pedig Molnár Miklós. Január közepén, a túlóratörvényes ülésen aztán Molnár megszavazta a napirendi javaslatot.

Aztán jött a csütörtöki közgyűlés, ahol az ellenzék Molnár szavazataival gyakorlatilag átvette az irányítást. A polgármester által összeállított napirendet közösen leszavazták, és levették a napirendről Molnár Miklós alpolgármester visszahívását.

Forrás: Hírklikk