Szövetséget alapított a főváros vállalatainak hét szakszervezete

HírKlikk 2021. október 28. 18:45 2021. okt. 28. 18:45

Fővárosi Közszolgáltatói és Közszolgálati Szakszervezetek Szövetsége (FÖX) néven új szervezetet hozott létre a főváros vállalatainak hét szakszervezete – közölték az együttműködés résztvevői.

A szövetséget a Budapesti Közlekedési Szakszervezetek Szövetsége (BKSZSZ), az Egységes Közlekedési Szakszervezet (EKSZ), a Helyiipari és Városgazdasági Dolgozók Szakszervezete (HVDSZ 2000), a Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ), a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ), a Szociális Ágazatban Dolgozók Szakszervezete (SZÁD) és a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VTDSZSZ) alapította.

A szervezet önmagát a munkavállalókat érintő döntéshozatal megkerülhetetlen, javaslattevő szövetségeként említi, és az eddigieknél hatékonyabb érdekérvényesítést nevezte a feladatának.

A szövetséget alapító szakszervezetek együttesen több tízezer munkavállalót képviselnek – közölték az MTI kérdésére. Közleményük szerint a FÖX országosan is iránymutató szerepre készül a foglalkoztatási körülmények javításában, az alacsonyabb keresetek felzárkóztatásában, valamint a diplomás minimálbér bevezetése érdekében. Az együttműködés további szervezetek csatlakozását is várja – írták a közleményben.

Forrás: MTI/Hírklikk