Szürreális…

Sebes György 2021. január 20. 16:16 2021. jan. 20. 16:16

A Fővárosi Törvényszék első fokon elutasította Vejkey Imre állampolgár keresetét, amelyet a Népszava című lapban megjelent egyik karikatúra miatt nyújtott be. A KDNP frakcióvezető-helyettese nem fogta vissza magát, amikor az ítéletet és az ügyet tárgyaló bírónőt minősítette. Szürreálisnak nevezte a tárgyalást, pedig ez a jelző egyre inkább illik az egész ügyre.

Tavaly áprilisban jelent meg a Népszavában az a karikatúra, amelyen Müller Cecília és az akasztott Jézus Krisztus volt látható. Az országos tiszti főorvos éppen azt mondja, „Alapbetegsége függőséget okozott”. Hogy Pápai Gábor rajza kit és miért gúnyol, azon lehet vitázni, mindenki meg is ítélheti a maga szempontjai alapján. Sokan megtették. A Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) például tavaly neki ítélte éves – egyébként Kétfilléres – díját. Többen pedig úgy interpretálták ezt az eseményt, hogy a baloldali szövetség egy keresztényellenes – Krisztust gúnyoló – karikatúrának juttatta az elismerést.

Persze addigra már a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) parlamenti frakciójának helyettes vezetője be is perelte a lapot. Vejkey Imre közölte, mint egyszerű magyar állampolgár indított személyiségi jogi pert a keresztény közösség jogainak védelme érdekében. A bíróság csak kereset-kiegészítések sora után fogadta be az indítványt, de kedden végülis lezajlott a perfelvételi, majd az első fokú tárgyalás. Ez pedig azzal zárult, hogy a bíró - Gál Zsófia Lívia – elutasította a kerestet és a perköltség megfizetésére is kötelezte a felperest. 

Minderről a szélesebb közvélemény elsősorban Vejkey Imrétől értesülhetett. Először a Vasárnap című lapnak nyilatkozott, de megkérdezték őt a HírTV-ben is, szerdán pedig a Kossuth Rádió reggeli hírműsorában mondhatta el, hogy szerinte mi és hogyan történt, s – megfelelő kérdések alapján – kommentálhatta is az eseményt. Megtudhattuk tehát tőle, hogy „teljesen szürreális, a kommunista időket idéző jelenetek zajlottak le” a Fővárosi Törvényszéken. Hiába jelent ugyanis meg a tárgyaláson, senki sem kérdezte meg őt. Pedig – tette hozzá – „még a statáriális bíróság is megadja a vádlottnak a lehetőséget, hogy az utolsó szó jogán mondjon valamit”, ráadásul ő nem is a vádlott volt. Viszont az utolsó szó sem hangzott még el az ügyben, hiszen a frakcióvezető-helyettes fellebbez, mert nem kíván beletörődni abba, hogy „keresztényként másodrangú állampolgár legyen a magyar bíróságokon”.

A Hírklikk természetesen részletesen utána akart járni, valójában mi és miért történt a tárgyaláson. Annyit sikerült megtudni, hogy a bírónő nem pontosan úgy minősítette a karikatúrát, ahogyan Vejkey Imre utóbb beszámolt róla. A politikus szerint ugyanis azt mondta (volna), hogy a rajz „jópofa”. Ezzel szemben az hangzott el, hogy „egyesek jópofának tarthatják”, ami azért nem ugyanaz. Ugyanakkor a Népszavát képviselő ügyvéd addig nem kíván nyilatkozni, amíg nem kapja kézhez a bíróság részletes indoklását. 

Így egyelőre a KDNP-s politikus szíves közléseire, valamint néhány – vele egyetértő és nem túlzottan mérsékelt hangú – kommentre hagyatkozhatunk. De azt persze nem tudhatjuk, hogy a karikatúra vajon „minden jóérzésű magyar embert” felháborított-e, vagy ez is csak olyan túlzásnak tekinthető, ami általában jellemzi a jelenlegi kormánypártok kommunikációját, amikor nekik nem tetsző jelenségeket minősítenek. Sokszor amiatt, mert nem értik, netán – szándékosan, vagy csak természetesen – félremagyarázzák a lényeget.