"Talán soha többé nem kerül hatalomra az ellenzék"

HírKlikk 2018. augusztus 18. 09:08 2018. aug. 18. 09:08

Lánczi Tamás, a Századvég Politikai Elemzések Központjának igazgatója, a Figyelő főszerkesztője szerint az ellenzéki pártok kizárólag azért csinálnak úgy, mintha szeretnék megmenteni a kilakoltatásoktól a családokat, mert ezzel politikai előnyhöz szeretnének jutni. "Ez csak az ellenzéki pártok egymás közötti csatájáról szólt" - mondta.

Rendkívüli ülést tartott pénteken az Országgyűlés. A tanácskozást az LMP, a DK és független képviselők kezdeményezésére hívták össze az ápolási díj és a devizahitel-károsultak ügyének megtárgyalása miatt. A Fidesz-KDNP és a kormány képviselői már korábban jelezték, hogy nem vesznek részt az ülésen.

Lánczi Tamás az M1 Ma este című műsorában elmondta: egy tematizációs verseny folyik az ellenzéki pártok között. Fontos tudni, hogy a pénteki ülés az ellenzéki pártok egymás közötti csatájáról szólt.

Tudva levő, hogy nagyon legyengült, rossz állapotban van jelenleg a hazai ellenzék, amely mintha maga is beletörődött volna, hogy nem tud kormányra kerülni a következő választások után, de talán soha többé – tette hozzá a szakértő.

Véleménye szerint az ellenzéki pártok ezért egymás között saját kis játszmákat játszanak és próbálnak egymás felé kerekedni a politika tematizálásában. A pénteki rendkívüli ülés egy gyenge kísérlet volt a részükről – véli Lánczi Tamás.

Jelenleg az ellenzék 65 főből áll, pénteken körülbelül a politikusaik fele jelent meg az ülésen. Elmondható tehát, hogy gyakorlatilag az ellenzék oldaláról sem volt igazán érdekes ez az ügy, és a kezdeményezők sem jelentek meg az Országgyűlésben. Lánczi Tamás hangsúlyozta: a kezdeményezőknek még azt a célt sem sikerült elérniük, hogy magukat észrevetessék a nyilvánosságban.

A Fidesz-KDNP előre bejelentette, hogy nem vesz részt az ülésen, ráadásul valóban úgy tűnik, hogy tökéletes politikai uborkaszezon van – hangzott el a műsorban. Lánczi Tamás kifejtette:

ha van téma, amiben az ellenzéknek nem kellene a hangját hallatnia, az pont a devizahitel-károsultak ügye.