Tarlós el sem ment az általa összehívott rendkívüli közgyűlésre!

Kardos Ernő 2019. október 12. 22:26 2019. okt. 12. 22:26

„Gyáva módon az önkormányzati ciklus utolsó perceire hívta össze a Fővárosi Önkormányzat rendkívüli közgyűlését Tarlós István. Pedig a főváros patkánymentesítéséről időben is lehetett volna tárgyalni” – mindezt a közgyűlés határozatképtelenségének bejelentése utáni sajtótájékoztatón mondta Karácsony Gergely. Az ellenzéki főpolgármester-jelölt ismét elmondta, hogy a patkányok okozta fertőzésveszély miatt a fővárosban egészségügyi vészhelyzetet is lehetne hirdetni.

Már a szokatlan időpontra, este 9 órára meghirdetett rendkívüli közgyűlés elkezdése előtti percekben nyilvánvaló volt az ülés határozatképtelensége. Az eseményre ugyanis a fideszes többség egyetlen képviselője sem jelent meg, s ígéretének megfelelően nem ment el Tarlós István sem. Ott volt viszont szinte valamennyi ellenzéki politikus, akik abban reménykedtek, hogy a hivatalban lévő főpolgármester megváltoztatja korábbi döntésért, s mégis megjelenik, hiszen ő maga hívta össze a képviselőket.

Karácsony Gergely azért kezdeményezte az ülés összehívását, mert jó ideje elszaporodtak a patkányok a fővárosban! Bár Budapest korábban évtizedeken keresztül patkánymentes világvárosnak számított, de a munkát végző bábolnai cég szerződését nem hosszabbították meg. Helyette egy olyan vállalkozást bíztak meg a patkánymentesítéssel, amelynek a munka elvégzésére nem voltak megfelelő garanciái.  Karácsony szerint a közbeszerzés lebonyolításáért felelős intézmények nem ellenőrizték az ajánlattevő konzorcium referenciát. Emiatt fordulhatott elő, hogy a közbeszerzés elnyerése után először azonnal árat emeltek, majd később kiderült az is, hogy a munkát nem tudják elvégezni. Karácsony szerint a közbeszerzést korrupt módon intézték, mert a kormánypártokat csak a lopás érdekli, pedig az elszaporodó patkányok miatt a fővárosban egészségügyi vészhelyzetet kellene hirdetni. Ezt a döntést azonban nem merte meghozni a hatalom.

A rendkívüli közgyűlés végül névsorolvasással zárult, amelynek során bebizonyosodott, hogy egyetlen fideszes képviselő sem jelent meg az eseményen. Karácsony méltatlannak nevezte azt, hogy egy ilyen fontos ügyről a kormánypártok nem is hajlandók tárgyalni, illetve, hogy Tarlós István a rendkívüli közgyűlést az utolsó pillanatra hirdette meg. Az ellenzéki politikusok végül azt hangsúlyozták, hogy Tarlós ideje lejárt, az ellenzék visszaveszi a várost a Fidesz korrupt politikusaitól.

A jövő nem a hatalom embereié, hanem az emberek hatalmáról szól

– mondta Karácsony Gergely.

A közgyűlés határozatképtelenségét kimondó határozat után néhány perccel a teremőrök lekapcsolták a villanyt, ezért az ellenzéki képviselők sötétben fejezték be a sajtótájékoztatót. Elismételték a kampány szlogenjeit, s az ígérték, hogy visszaveszik az önkormányzatot, visszaveszik a fővárost, hogy újra világosság lehessen.