Tarlós próbál nem fideszesnek látszani

Föld S. Péter 2019. június 26. 05:12 2019. jún. 26. 05:12

Néhány nappal ezelőtt Tarlós István még lekicsinylően nyilatkozott az ellenzéki előválasztásról. Amikor az Index az Óbudai Pedagógusnap után arról kérdezte, hogy mit szól Kálmán Olga feltűnéséhez és esetleges indulásához, a regnáló főpolgármester mindössze annyit válaszolt: Semmit. Néhány nappal később sem volt sokkal beszédesebb, Kálmán Olgáról azt mondta, hogy semmi nem jut az eszébe róla, Kerpel-Fronius Gáborról azt, hogy nem ismeri, és olyan embert sem ismer, aki ismerné. Egyedül Karácsony Gergelyt volt hajlandó ismerni, róla viszont csak rosszat mondott.

Ehhez képest, Tarlós a keddi Magyar Nemzetben hosszú levélben fejtette ki a véleményét az előválasztás kapcsán. Természetes, hogy a hivatalban lévő főpolgármester igyekszik meggyőzni a közvéleményt arról, hogy ő a legjobb választás, csakhogy Tarlós főpolgármester levelének lényegét nem az ellenlábasoknak való vitatkozás alkotja, hanem az, hogy bizonygassa, ő mennyire önálló. Kevésbé függ Orbántól, írta Tarlós a levélben, mint Kálmán Olga, vagy Karácsony Gergely Gyurcsánytól.

Ebben a mondatban van egy adag gyurcsányozás, ami amolyan biztonsági játék, a híveknél mindig bejön. Ám a fősodor talán mégsem ez, hanem, hogy Tarlós főpolgármester azt a látszatot igyekszik kelteni, hogy ő nem a Fidesz embere. Azt bizonygatja, hogy ő független, harcol Orbánnal Budapestért, miközben a budapestiek közül egyre többen látják, hogy ennek épp az ellenkezője igaz. Mert bár a kormánnyal valóban kötött egy sor megállapodást a főpolgármester, Orbán ezek közül csak azt hajlandó betartani, amit jónak lát.

És az is sokak számára nyilvánvaló, hogy Tarlós nem jó gazdája Budapestnek. Sőt, valójában egyáltalán nem gazdája a fővárosnak, inkább amolyan helytartója, aki időről időre beszámol a valódi gazdának a dolgok állásáról. És, egyáltalán nem mellesleg, közben hagyja hogy a kormány kedvére kirabolja Budapestet. Azt a várost, amely a magyar nemzeti össztermék közel negyven százalékát adja, de ennél az összegnél jóval kevesebbet kap vissza a közösből. Tarlós tétlenül nézte, hogy elűzik Budapestről a CEU-t, tönkre teszik a Magyar Tudományos Akadémiát, az 56-os Intézetet, betonnal vetik be fű helyett a Városligetet, és kiirtották az összes fát a Kossuth téren.

Ez az, amit nem lehet eltitkolni a budapestiek elől, és a mostani levélben Tarlós főpolgármester ezért igyekszik azt bizonygatni, hogy ő önálló, önjáró, neki Orbán nem parancsol. Ezért írta a levelet a Magyar Nemzetben, és nem azért, hogy az ellenfeleivel vitatkozzon. Tarlós főpolgármester ugyanis, akárcsak kenyéradó gazdája, Orbán miniszterelnök, már régóta nem vitatkozik senkivel. Ebből kifolyólag írhat Tarlós főpolgármester akárhány és akármilyen hosszú levelet a Magyar Nemzetbe, ameddig nem áll ki vitára ellenfeleivel, senki nem mossa le róla a számára egyre kényelmetlenebbé váló bélyeget, hogy ő nem a budapestiek, hanem a Fidesz embere.