Tarlós: Puzsér nem tőlem visz el szavazatokat

Németh Péter 2019. április 19. 10:22 2019. ápr. 19. 10:22

Ma még nem lehet tudni, hogy végül hányan lesznek azok, akik kihívják Tarlós István, hogy megmérkőzzenek vele a főpolgármesteri posztért. Az ellenzéknek az a terve, hogy könnyű választás elé állítsák a szavazókat, azaz, csak egyetlen ellenfél neve lesz majd olvasható a szavazólapon, nem valószínű, hogy megvalósul. Karácsony Gergely indulása ugyan biztosnak látszik, de a mostani jelek alapján ott lesz a rajtnál Puzsér Róbert is, de biztosra vehetjük, hogy lesz még olyan szervezet, amely sorompóba állít olyasvalakit, aki a baloldalra sorolható. Azért oda, mert a Fidesz taktikájába és technikájába bőven beletartozik, hogy - úgymond – barátságot köt fantom-, vagy kamu szervezetekkel. Ezek ugyan az eddigi tapasztalatok alapján alig-alig voltak képesek befolyásolni a végeredményt, zavarkeltésre azonban mindenképpen alkalmasak.

A lényeg tehát az, hogy most Karácsony látszik az egyetlen veszélyes és kemény ellenfélnek Tarlós szempontjából, maga a funkcióban lévő főpolgármester is erre készül. Ez abból olvasható ki elsősorban, hogy feltűnően sok időt szentel a potenciális ellenfél szidalmazására. Mondhatnám azt is, hogy kritikai elemzésére, de ezek a megszólalások inkább érkeznek zsigerből, mint higgadt értékelésekből. Persze ezen nincs mit csodálkoznunk; Tarlós hajlamos keményen, vagy inkább durván, sértőn fogalmazni. 

Hiba lenne azt állítani, hogy Karácsony higgadtan reagál ellenfele kirohanásaira, ő legalább annyira igyekszik megsérteni őt, mint fordítva. Nagy kár, hogy így van, mert két olyan szereplőről beszélünk, akik a politikai élet legsúlyosabb vádját nem tudják egymással szemben megfogalmazni, vagyis nem tartják egymást korruptnak. És, ami még ennél is fontosabb: a közvélemény sem gondolja róluk, hogy saját zsebre dolgoznának, belenyúlnának a közösség pénzébe. Márpedig ez nagyon nagy dolog a mai politikai életben, mondhatnám ritka, mint a fehér holló, jó lenne megbecsülni. Jó lenne, ha a két vetélytárs nem egymás lejáratásán dolgozna, hanem valódi tartalmi különbségekről, koncepcionális eltérésekről beszélnének, amibe bőven belefér a másik bírálata is.

Tudom természetesen, hogy illúzió, amiről beszélek, a kommunikáció később még inkább elmérgesedik; úgy tűnik a magyar politikai kultúra nem tűri a fair playt. Ezért aztán felesleges is politikai kultúráról szólni. Ez így lesz, így marad, a felek többet remélnek a másik lejáratásától, mint saját erényeik felmutatásától. Ebből persze levonhatjuk azt a következtetést is, hogy valódi verseny elé nézünk, semmi sem lefutott. Még akkor sem, ha Tarlós előnye, a Nézőpont szerint, két számjegyű az felméréseik alapján, de ehhez az eredményhez még a jobboldalon – talán maga a főpolgármester is –hozzáteszik: tudják, hogy a Nézőpont kutatásai elfogultnak tűnnek, a Fidesz javára.

Mellesleg ezek az adatok azt jelezték, hogy Puzsér Róbert sem a futottak még kategóriájában található, kilenc százalékos eredménye azt jelzi, hogy ott van ő is a versenypályán. Márpedig, ha ott van, akkor az inkább sarkallja őt a külön indulásra, mint hogy az előválasztáson méresse meg magát. Nagy kérdés, hogy vajon ha ringbe száll – és nem az előválasztáson – kitől veszi el majd a voksokat.

Tarlós István a a személyes beszélgetésben úgy fogalmazott: biztosan nem tőle, azok a fiatalok – hozzátette, hogy a szélsőségesen megfogalmazott gondolatokra fogékonyak – biztosan nem az ő emberei, soha nem szavaznának rá.

Arra a kérdésre, hogy akkor szerinte Karácsony járna-e rosszul Puzsér indulásával nem adott egyértelmű választ. De még a magánbeszélgetésekben is szívesebben sorolja Karácsony hibáit; a Hír-tv-s szereplését, a Csepel-sziget északra helyezését és a parkolási botrányt. Azt már a nyilvánosság előtt is többször kijelentette, hogy Karácsony a saját testületét sem tudja uralni Zuglóban, kvázi teljesen alkalmatlan a vezetésre. Ezzel nyilván szembeállítható, hogy Tarlós csak úgy képes uralni a fővárosi közgyűlést, ha előtt Orbánnal, vagy a miniszterelnök embereivel egyeztet, vagyis lényegében nem ő irányítja Budapestet. Ezért is megy el – ahogy Karácsony ezt hangsúlyozta – ezer milliárd forint felesleges beruházásokra, sportcélokra, Liget-projektre és egyebekre. Tarlósnak nincs víziója a fővárosról, állítja Karácsony, Karácsony vezetésre alkalmatlan, gyenge akaratú ember, állítja Tarlós.

Fél év van még az önkormányzati választásokig, addig sokszor halljuk még ezeket a minősítéseket, különböző nyelvi formákat öltve persze. A feltételek itt sem lesznek egyenlőek; Tarlós mellé beszáll teljes kormánypárti média, míg Karácsony mellett még a az egyébként is szűken mért lehetőségek sem lesznek száz százalékban ott. Mégis lehet esély a váltásra; annyi mindenképpen kiderült a tavalyi országgyűlési választásokon, hogy Budapest nem szereti a Fideszt.