TASZ: jogsértő a külügyminisztérium listázása

HírKlikk 2020. szeptember 23. 07:49 2020. szept. 23. 07:49

Eljárásokat indít a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) amiatt, hogy a külügyminisztérium listázta az újságírókat – írja a 24.hu a civil szervezet Facebook-közleményére hivatkozva.

Néhány nappal ezelőtt derült ki, hogy a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) a nagykövetségektől kért tájékoztatást azzal kapcsolatban, hogy tudomásuk szerint, a fogadó ország az elmúlt években szervezett-e szakmai látogatást, továbbképzést, tanulmányutat magyar újságíróknak, voltak-e ilyen látogatások.

Az adatbázissal kapcsolatban, megkerestük a tárcát, ahonnan azt válaszolták, hogy „A KKM – feladatából is adódóan – mindent megtesz a magyar belügyekbe történő külföldi beavatkozások ellen, az ilyen támadások mögött a tapasztalatok szerint általában Soros-szervezetek állnak”.

A TASZ szerint a minisztérium jogellenesen gyűjtött adatot magyar állampolgárokról, és mint írják,

Az eddigi tapasztalatok alapján tartani lehet attól, hogy a megszerzett információt újságírók vegzálására fogja felhasználni a kormány.

A civil szervezet ezért egy érintett újságíró bevonásával jogi eljárásokat kezdeményez, hogy kiderüljön, a minisztérium pontosan milyen adatokat gyűjtött és azokat mire használta fel.

Forrás: 24.hu