Te sötétben bujkáló ingatlan-bérbeadó reszkess!

Föld S. Péter 2021. október 15. 12:17 2021. okt. 15. 12:17

Körlevélben figyelmezették a Debreceni Egyetem klinikai központjának részlegvezetőit, hogy az új egészségügyi szolgálati jogviszony hatálya alatt állók más kereső foglalkozásukat, díjazás fejében végzett tevékenységeiket csak az Országos Kórházi Főigazgatóság előzetes engedélyével végezhetik. E tevékenységek közé tartozik például a tudományos, a művészeti munka, de az ingatlan bérbeadásából származó jövedelemszerzés is a rendelkezés hatálya alá esik.

Körlevelet kapni mindig jó, mert ilyenkor az ember érzi a törődést. Hogy nincs egyedül, nem hagyják az út szélén, s ha netán kételyei támadnának, csak elő kell vennie a vonatkozó passzust, és máris kész az eligazító értelmezés. Így van ez ebben az esetben is, mert a körlevélből – alapos tanulmányozás során – nem az derül ki, amire elsőre gondolnánk: vagyis, hogy a hivatalosság már megint olyanba üti az orrát, amihez normális körülmények között – például demokráciákban – semmi köze. Nem erről van szó, éppen ellenkezőleg: szakmai megközelítés áll a rendelkezés hátterében. A főigazgatóság – amely nyilván minden olyan díjazásért végzett tevékenységet engedélyez, ami nem zavarja a munkavégzést, és semmi olyanhoz nem járul hozzá, ami ezt zavarná – bizonyára minden alkalommal gondosan és körültekintően jár el. Ha egy orvos, vagy ápoló például verseskönyvet készül írni, netán lektorálna egy tudományos dolgozatot, akkor a kórházi főigazgatóság megvizsgálja, hogy ez a tevékenység, amelyből az illetőnek esetleg többletjövedelme származik, nem készteti-e az érintett személyt eddigi életvitelének megváltoztatására, például, felelőtlen költekezésre.

Ez utóbbi ugyanis zavarja a munkavégzést, mert az anyagi helyzetével elégedett dolgozó elkényelmesedik, nem keresi az új kihívásokat, hanem megelégszik a megszokott megoldásokkal, amik az esetek többségében nem szülnek jó vért.

Ugyanez fokozottan érvényes azokra, az egészségügyi jogviszony hatálya alá eső személyekre, akik ingatlanjaik bérbeadásából szeretnének emberi körülményeket teremteni maguk és családjuk számára. A kórházi főigazgatóság gondosan mérlegeli, hogy az ingatlan bérbeadása miként befolyásolhatja az illető munkavégzési szokásait, s hogy az így keletkezett többletjövedelem nem csábítja-e őt túlzott költekezésre, esetleg a megszokottól eltérő életvitelre. Nem fog-e a jövőben luxusjachton nyaralni a családjával az Adriai tengeren, nem utazik-e magánrepülőgéppel távoli, egzotikus üdülőhelyekre, stb.

Könnyen belátható tehát, hogy a körlevélben leírt figyelmeztetés nem a munkavállalók szabadságjogait korlátozza, csupán azt kívánja elősegíteni, hogy végre rendezett viszonyok legyenek az országban.  Ehhez persze a jobb érthetőség kedvéért még beleírhatták volna a körlevélbe, hogy Stop Gyurcsány! Stop Karácsony!, de még nem késő: egy olyan országban, ahol minden megtörténhet, nem kizárt, hogy bármi megtörténik.