Teljes zavar a jobboldalon – Egymást cáfolja a Híradó és a Magyar Nemzet

Föld S. Péter 2020. július 8. 12:53 2020. júl. 8. 12:53

„Kutya nehéz úgy hazudni, ha az ember nem ösmeri igazságot”. Esterházy Péter örökérvényű mondata jut az eszünkbe arról a kommunikációs ámokfutásról, amit a kormányhoz közeli lakájmédia művelt az utóbbi napokban. Hozzátennénk: úgy sem mindig könnyű hazudni, ha valaki ismeri az igazságot, – mert igyekszik megfelelni a gazdáinak, magyarázkodik, és valótlanságokat állít. A Magyar Nemzet és az M1 Híradójának célja ugyanis nem egyszerűen a Hírklikknek nyilatkozó Németh Károly állításainak cáfolása, hanem annak bizonygatása, hogy lám, a baloldali Hírklikk hazudott. A kísérlet nem sikerült, a fagyi visszanyalt.

A történet annyira kusza, hogy az olvasótól nem is várhatjuk el, hogy minden részletében követni tudja. A lényeg, hogy a Hírklikk pénteken interjút közölt Németh Károllyal, a Norcros Hungary Kft. tanácsadójával, aki a többi között azt állította, hogy ők is forgalmaznak egy koronavírus-tesztelésre alkalmas berendezést, amelyről több neves szakértő is pozitívan nyilatkozott, és amely nemcsak jó, de jóval olcsóbb is a kormány által vásárolt gépeknél. (A LABSIM ASF-1000 gépről van szó.). A kormányhoz közeli média persze azonnal szolgálatba helyezte magát, szükségét látta ugyanis, hogy megvédje azt, ami védhetetlen.

A kormányhoz közeli lakájmédia a többi között azzal próbálta hitelteleníteni Németh Károly Hírklikknek adott nyilatkozatát, hogy azt állította: sem a Németh úr által említett Szlávik János, sem Jakab Ferenc virológus nem válaszolt a terméket forgalmazó cég tanácsadója, Németh Károly e-mail-jeire. Ami persze nem volt igaz, ám ahelyett, hogy visszavonulót fújtak volna – vagy el sem kezdik a dicstelen hadjáratot –, tőrbe csalták a kormányzati sajtó hazugságaira láthatóan kevéssé felkészült Németh Károlyt. „Interjút” kértek tőle az említett géppel kapcsolatban, ám a beszélgetés során – legalábbis a leadott változatban – gyakorlatilag nem esik szó a berendezésről, kizárólag arról, hogy a Hírklikk nem mondott igazat.

Megvágott, szerkesztett változatot adtak le tehát a közszolgálatinak nevezett, az adófizetők pénzén fenntartott televízió M1 Híradójában, és Németh Károly joggal háborodott fel azon, hogy csőbe húzták. Mi, újságírók, akik a sajtóban dolgozunk és ismerjük az Orbán-kormány által vezérelt média működését, nem lepődtünk meg az eljáráson. Számíthattunk rá, hiszen az MTVA élén olyan ember áll, akiről bírósági végzés mondja ki, hogy hírt hamisított.

Ami új fejlemény, és ami miatt ezt a mostani, az üggyel sokadszorra foglalkozó cikket meg kellett írnunk, hogy úgy látszik, porszem került a lakájmédia gépezetébe.

A Magyar Nemzet korábban két dolgot állított Szlávik Jánossal kapcsolatban. Az egyik, hogy nem válaszolt az őt ért megkeresésre, a másik, hogy nem volt pozitív véleménnyel a koronavírus-tesztelésre alkalmas berendezésről.

Ezzel szemben, a híradó.hu most azt írja: Szlávik valóban mondott véleményt, de csak a gépről szóló leírás alapján. Azt persze próbálták elhallgatni, hogy az ismert infektológusnak mi volt a véleménye.

Semmi baj, mi ezt is megmutatjuk, ugyanis szerkesztőségünk birtokában van az az email, aminek a létezését maga Szlávik doktor is elismerte. Íme: