Tényleg nem fizetik ki a koronavírusban elhunytak életbiztosítását? Itt a válasz!

HírKlikk 2020. december 9. 05:30 2020. dec. 9. 05:30

A biztosítók a koronavírus-fertőzésben elhunytak életbiztosítását is kifizetik, a közösségi médiában tehát tévhitek terjednek erről – mondta az InfoRádió megkeresésére a Magyar Biztosítók Szövetségének kommunikációs vezetője, arra is kitérve, hogy a biztosítók új termékeket dolgoztak ki a baleseti biztosításokra és az utasbiztosításokra is.

A Mabisznál életbiztosítók esetében jellemzően nem kizárási ok a koronavírus-járvány. Akad ugyan olyan biztosító, amely külön felhívja a figyelmet arra, hogy az utóbbi években értékesített kockázati életbiztosítások szerződéses feltételi szerint kizáró eseménynek minősülhetne a Covid-19, ugyanakkor azt is leszögezi, hogy jelen helyzetben a pandémiával kapcsolatos biztosítási eseményekre is, minden egyéni és csoportos kockázati életbiztosítás esetén szolgáltat – jelentette ki az InfoRádiónak Lambert Gábor.

Más biztosító pedig úgy fogalmaz, a koronavírus nem minősül sem heveny fertőző, sem kritikus betegségnek. Vagyis általánosságban el lehet mondani, hogy a biztosítók nagy része a szerződésben foglaltak alapján térít most is, és több esetben sem szerepel a kockázati kizárások között a pandémia.

Sőt, aki kifejezetten a koronavírus-megbetegedés miatt kötne biztosítást, az is megteheti, miután speciálisan erre az esetre is találni már terméket a biztosítók kínálatában. Szerződéskötés előtt azonban érdemes tájékozódni a feltételekről, hiszen mind a koronavírus, mind pedig más nem koronavírus-specifikus megbetegedések esetére is türelmi időt kötnek ki a biztosítók, amely periódus alatt még nem nyújtanak szolgáltatást

A Magyar Biztosítók Szövetségének kommunikációs vezetője arra is kitért, hogy miután számtalan biztosító és termék verseng a piacon, az elmúlt időszakban a társaságok java részt úgy döntöttek, hogy – bizonyos feltételek mellett – az utasbiztosítások is kiterjedhetnek a Covid-19-re, sőt, kifejezetten a koronavírusra kitaláltak is vannak, de szintén az adott biztosítónál érdemes érdeklődni.

Összességében tehát kijelenthető, hogy az életbiztosításokkal, a balesetbiztosításokkal és az utasbiztosításokkal összefüggően jellemzően a közösségi médiában inkább csak tévhitek terjednek, és bár érdemes tájékozódni az egyed biztosítóknál a konkrét feltételekről, de a társaságok alapvetően alkalmazkodtak a mostani helyzethez, és így vagy úgy, de teljesítenek a szerződésekben – értett egyet Lambert Gábor. 

Forrás: InfoRádió