Tisztújítás a Mazsihisznél, új elnöke lesz a szervezetnek

HírKlikk 2023. május 11. 20:55 2023. máj. 11. 20:55

Vasárnap tisztújító közgyűlést tart a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz). Egészen biztos, hogy a szervezetnek új elnöke lesz: a most leköszönő Heisler András kitöltötte mandátumát.

A Mazsihisznál alapszabály, hogy egy elnök egymás után csak két ciklusban töltheti be a posztot, vagyis kétszer négy évig lehet valaki a szervezet vezetője – ezt éppen maga Heisler javaslatára került be a szabályokba. Heisler András először 2003-2005 között volt elnök, majd lemondott. Aztán 2013-tól kezdve két éven, majd két teljes cikluson keresztül – mindent egybevetve tehát 12 évig – vezette a Mazsihiszt.

Grósz Andor kecskeméti orvosprofesszor és Nógrádi Péter budapesti ügyvéd, nemzetközi jogász jelentették be eddig, hogy indulnak a posztért. 

Heisler András a kormányt bírálta, úgy látja, a Mazsihisz vasárnap megválasztandó új elnöke felé az a kormányzati elvárás: „legyen szervilizmus mindenek felett”. Heisler ezzel szemben azt szeretné, ha a Mazsihisz a jövőben is megmaradna független, autonóm szervezetnek. A Népszava értesüléseit megerősítette, miszerint a maga részéről Nógrádi Péter megválasztását támogatja. 

Az elmúlt tíz évéről egész egyszerűen úgy nyilatkozott, hogy fantasztikus volt. Szerinte sikerült megtöltenie tartalommal a Mazsihisz szlogenjét: „változó világra nyitott zsidóság”. Jelentős változásként értékelte, hogy elnöksége idején a Mazsihisz nyitott a szekuláris, nem vallásos zsidóság és a civil szervezetek felé, ahogyan azt is komoly eredménynek nevezte, hogy két magyar progresszív zsidó közösség, a Bét Orim Reform Zsidó Hitközség és a Szim Salom Progresszív Zsidó Hitközség „bekerült a Mazsihisz ernyője alá.”

Eredményeihez sorolja azt is, hogy a Mazsihisz gazdálkodása és működése transzparenssé vált; nagyot nőtt a Mazsihisz nemzetközi reputációja, tekintélye, és a szervezet a magyarországi közéletben is jelentős tényezővé, véleményformáló közösségé vált.

A kudarcok között Heisler András a Mazsihiszen belüli, ma is meglévő problémákat említette. Jelentős a feszültség a világi és a vallási vezetés között, de a rabbik között is: ezeket nem tudta feloldani.

A kormányhoz fűződő viszonyról vegyesen nyilatkozott, eleinte döcögött, majd az együttműködés jellemezte, az elmúlt két-három évben megint inkább konfliktusos volt, szerinte a kormány magatartását egyre inkább a „mindent az EMIH-nek, semmit a Mazsihisznek” mentalitás jellemzi, a „totálisan aszimmetrikus” hozzáállás nemcsak az állami támogatásokban, hanem egyházpolitikai, diplomáciai téren is megmutatkozik.

Forrás: Népszava