Tízezer forinttal rövidíti meg a kormány a nyugdíjasokat

HírKlikk 2019. június 7. 11:13 2019. jún. 7. 11:13

Tízezer forinttal magasabb lett volna a 2018-ra érvényes nyugdíjprémium, ha a tényleges gazdasági növekedés alapján számolnák ki az összeget – állítja az Országos Nyugdíjas Parlament Egyesület.

Az átlagos 18 ezer forintos karácsony előtti kifizetés helyett 28 ezer forint járna összesen a tavalyi évre minden nyugdíjasnak, aki 80 ezer forintnál magasabb ellátásban részesül, az ez alatti nyugdíjak mellé pedig a kifizetett 11 250 forintos prémium arányos részét kellene odaadni a szervezet szerint. Az egyesület elnöke, Karácsony Mihály azt mondta a Népszavának, az lenne a tisztességes eljárás az államtól, ha az elmaradt pénzt is kiutalnák minden járadékban részesülő idős embernek.

Számításaik szerint nagyjából tízezer forintos összeggel kellene kalkulálni, ami egyszeri 20 milliárdos kiadást jelentene az államkasszának. Karácsony Mihály a követelést arra reagálva osztotta meg a Népszava olvasóival, hogy a pénzügyminiszter a jövő évi költségvetés parlamenti benyújtásakor azt hangsúlyozta, „a kormány kiemelt célja továbbra is, hogy a nyugdíjasok is kedvezményezettjei legyenek a hazai gazdasági folyamatok kedvező alakulásának”, ezért jövőre már negyedszer adnak prémiumot az év végén az időseknek.

Az idei év akár vízválasztó is lehetne, de a következő költségvetésbe betervezett nyugdíjemelés is csak a 2,8 százalékos inflációval számol, szó sincs a nettó béremelkedéseket is figyelembe vevő kettős indexálás visszahozásáról, ami a Nyugdíjas Parlament Országos Egyesület és valamennyi idős-szervezet alapvető követelése. Ráadásul idén az élelmiszerek ára már 5-8 százalékkal ment feljebb, a plusz kifizetések keresésekor tehát az első kérdés, mekkora inflációs kompenzációt ad év végén a kormány.

A prémium néhány ezer forintos szépségtapasz, de érdemben nem javítja a jelenleg 130 500 forintos átlagnyugdíjból élők hétköznapjait, mert egyszeri kifizetés, ami nem épül be az ellátásba. 

Forrás: Népszava