Több mint 2 millió ember élete lenne könnyebb, ha teljesülne az MSZP javaslata

HírKlikk 2021. április 12. 16:49 2021. ápr. 12. 16:49

Akiknek a legkevesebb jut, azoktól már nem szabad elvenni! – hívta fel a figyelmet napirend előtti felszólalásában Tóth Bertalan, az MSZP társelnöke hétfőn az Országgyűlésben.

Tóth Bertalan szerint, aki éhes, annak a kenyeréből már nem szabad letörni. A minimálbér a legkisebb adható fizetés, ami alig fedezi a megélhetési költségeket, a Fidesz-kormány azonban mégis megadóztatja. „Most, egy borzasztó járvány idején is, amikor inkább segíteni kellene – önök ehelyett elvesznek!” – mondta.

A szocialisták társelnöke emlékeztetett: a minimálbérből élőktől ugyanakkora mértékű adót szednek be, mint például a multimilliárdos Mészáros Lőrinctől. „Mi úgy gondoljuk, hogy ez nem igazságos! Ez szembe megy minden erkölcsi törvénnyel!” – hívta fel a figyelmet. Ezért az MSZP azt javasolja, hogy legyen adómentes a minimálbér és csökkenjen az alacsony fizetések adója.

Felszólalásában az MSZP javaslatát Tóth Bertalan számokkal támasztotta alá.

Elmondta, hogy „a Fidesz-rezsim 11 éves kormányzása” oda vezetett, hogy a magyar minimálbér az Európai Unióban az egyik legalacsonyabb, a Visegrádi országok közül nálunk a legkisebb. „De még a román minimálbér is magasabb! Ez szégyen! Ez a Fidesz kormányzásának a szégyene!” – jelentette ki.

Tóth Bertalan szerint a kormányzat hiába emlegeti a „4 százalékosnak hazudott 3,6 százalékos emelést”, mivel az élelmiszerek ennek a duplájával drágultak. Hozzátette: a Fidesz forintgyengítése miatt ott tartunk, hogy a magyar minimálbér euróban kevesebbet ér, mint egy évvel ezelőtt. Ráadásul – jegyezte meg - a magyar minimálbért a Fidesz több mint 30 százalékos különböző adóval terheli.

Hát milyen kormány az, amelyik a legkisebb fizetésekből is elvesz? – tette fel a kérdés, majd a számok után az életből hozott példákat sorolt.

Ha egy családban mindkét szülő minimálbérért dolgozik, akkor az egy főre eső jövedelmük még családi adókedvezménnyel sem éri el a létminimumot, amely alatt ma Magyarországon 2 millióan élnek.

Tóth Bertalan felhívta a figyelmet: ott tartunk, hogy még a dolgozó emberek közül is sokan nélkülöznek. Az MSZP szerint ez nem maradhat így, mert a biztos megélhetés mindenkinek jár!

„Mi azt mondjuk: Európa egyik legkisebb minimálbérét nem szabad megadóztatni! A magyar minimálbér adóterhét el kell törölni!” – mondta a társelnök, kiemelve, hogy az MSZP ezért kezdeményezi a minimálbér 15 százalékos SZJA terhének eltörlését. Így rögtön 25.110,- forinttal több fizetést kaphatnának kézhez azok, akik minimálbérért dolgoznak. Vagyis – hívta fel a figyelmet -, évente nettó 300 ezer forinttal több maradna a minimálbéren foglalkoztatott dolgozók zsebében.

Az MSZP javaslata azt is tartalmazza, hogy a garantált bérminimum, és az alacsony fizetések adóterhe is csökkenjen. „Így elkezdhetjük felzárkóztatni az alacsony magyar béreket, és el lehetne kezdeni felszámolni a dolgozói szegénységet” – húzta alá. A javaslat szerint a minimálbér úgy lehet adómentes, hogy a munkavállalók 15 százalékos SZJA-val megegyező adójóváírást kapnak. Ez azt is jelenti, hogy a garantált bérminimum nettója is növekszik.

A szakmunkás minimálbéren foglalkoztatottak zsebében így évente nettó 200 ezer forinttal több pénz maradhat. Ez az adójóváírás a magasabb fizetéseknél sávosan csökkenne azoknál, akik kevesebbet keresnek bruttó 321 ezer forintnál.

Tóth Bertalan hangsúlyozta: ma Magyarországon csaknem 2 millió 300 ezer olyan ember él, akinek kisebb a fizetése bruttó 321 ezer forintnál. Ők tehát biztosan jobban járnának, mint most.

Az MSZP-nek arra is van ötlete, hogy honnan lenne minderre pénz. Kiszámolták: a minimálbér adómentessé tétele 250-300 milliárd forintos költségvetési kiadást jelentene.

„A jó hír az, hogy van ennyi pénz! Ezt épp a Fidesztől tudjuk! Hiszen a Fidesz-kormány adott 500 milliárd forintnyi támogatást a Mathias Corvinus Collegium Alapítványnak, 210 milliárd forintot a Magyar Villamosműveknek. Ha erre volt pénz, akkor a minimálbér adómentessé tételére is kell, hogy legyen!” – húzta alá az MSZP társelnöke.

Tóth Bertalan végül felhívta a figyelmet: ha mégsem fogadnák el az MSZP javaslatát, abban biztosak lehetnek, hogy a 2022-es kormányváltás után ők adómentessé teszik a minimálbért. „Megtesszük, mert így igazságos, mert ezt akarják az emberek, és mert ez szolgálja közös jövőnket, Magyarország érdekét!” – zárta beszédét a szocialista politikus.

Forrás: Hírklikk