Több tiszteletet a magyar labdarúgó válogatottnak!
Eddig meglepően jól szerepelt a nemrég még sokat szidott és kritizált magyar labdarúgó válogatott az őszi mérkőzéseken. Idegenben nyertünk a nálunk esélyesebbnek tartott csapatok ellen, legyőztük Törökországot, Bulgáriát és Szerbiát is. Igaz, a felsoroltak közül egyik alakulat sem tartozik a világ élvonalába, jellemzően az európai középmezőnyébe sorolhatók, de az előrelépés akkor is látszik: két évvel ezelőtt a magyar válogatott még arra a „bravúrra” is képes volt, hogy vereséget szenvedjen Andorrától, egy éve pedig, a nem éppen futballnemzetként elhíresült kazahoktól kaptunk ki.
Némi szerencsével, de nagyot küzdve, és ezért nem teljesen érdemtelenül legyőztük vasárnap a szerbeket, ami a magyar futball jelen állapotát tekintve, sikernek mondható. Még akkor is az, ha az ellenfél több kulcsjátékosát is nélkülözte (igaz, nálunk is voltak alapembernek számító hiányzók), és azt sem kell elfelejtenünk, hogy a szerbek mostanság nincsenek kirobbanó formában.
Viszont minden sikert meg kell becsülnünk, legyen az a siker apró, közepes, vagy éppen nagy. (Utóbbira még várnunk kell).
Marco Rossi szövetségi kapitány most büszke a csapatára. Talán ő maga sem várt ilyen sikeres őszi szereplést. Az évek óta Magyarországon dolgozó olasz szövetségi kapitány már félig magyarnak mondható. Legalábbis, ha azt vesszük, hogy üzent azoknak, akik bírálták a magyar válogatott összeállítását, keretét. „Mindenki, aki Magyarországon kritizál minket a meghívott játékosok miatt, láthatja, hogy miért döntöttük mellettük. Arra kérem Önöket, hogy bízzanak a döntéseinkben és picit jobban tiszteljék a válogatott keretet”.
Ezzel a szöveggel egy pontig egyet is lehet érteni. A szövetségi kapitány azért kapja a fizetését, hogy minél jobb, sikeres csapatot állítson ki a nemzetközi porondra, olyan együttest, amelynek van esélye mindenki ellen. Ebből kifolyólag, övé a felelősség – sikerek és kudarcok esetén egyaránt.
Ez a tisztelet azonban, amelyet Rossi nem követelt ugyan, csupán kért, valahonnan nagyon ismerős. A politika világában hallhattunk hasonló szöveget, amikor a magyar kormány azt üzente Brüsszelnek, hogy több tiszteletet a magyaroknak. Nem indokolták meg Orbánék, hogy miért követelnek több tiszteletet, de bizonyára úgy gondolták, hogy nekünk több tisztelet jár annál, mint amennyi kapunk.
Akkor több alkalommal is leírtuk, hogy a tiszteletet nem követelni kell, hanem kiérdemelni. Ennél fogva, Marco Rossi kapitányt is óvnánk attól, hogy a magyar közvéleménytől megpróbálja kierőszakolni a tiszteletet. A tisztelet olyan, hogy jön magától – feltéve például, ha sikerül eredményeket felmutatni. Kijutni teszem azt, az Európa Bajnokságra és ott nem statisztaként, hanem a versenytársakkal egy szinten szerepelni. A tisztelet alapja ugyanis a teljesítmény, és bár kétségkívül van előrelépés – ez a mostani magyar válogatott feltehetőleg nem kapna ki Andorrától, vagy a szintén harmatos Kazahsztántól – de ezzel együtt azt üzennénk vissza Rossi kapitánynak, hogy Magyarországon a látszat ellenére, véleményszabadság van. Mindenkinek a döntésével lehet vitatkozni, minden döntést lehet bírálni, kritizálni.
A tiszteletet pedig, lásd, mint fenn, értelmetlen dolog kérni, vagy követelni. Az természeténél fogva, vagy jön magától, vagy nem.
