Tőkés László az erkölcspolitika fontosságáról beszélt és közben nem nevette el magát

HírKlikk 2017. április 5. 20:31 2017. ápr. 5. 20:31

A Tőkés László Alapítvány kuratóriumának rendezésében tartották meg Kisvárdán április 2-án a Hit és nemzet - Tőkés László breviáriuma című könyv díszbemutatóját, egybekötve a névadó születésnapi köszöntésével.

A kisvárdai alapítvány kuratóriuma az önkormányzattal karöltve szervezte meg az ünnepi köszöntést és könyvbemutatót, amelynek helyszínéül a református templom szolgált, keretéül pedig a vasárnapi istentisztelet, amelyen jelen volt Tilki Attila és Vinnai Győző fideszes országgyűlési képviselők, Baracsi Endre, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei közgyűlés fideszes elnöke és Leleszi Tibor, Kisvárda fideszes polgármestere.

Tőkés László az elhangzott köszöntésekre és méltatásokra adott rövid válaszában elsődlegesen a kisvárdai polgárok 1989-beli kiállását idézte fel hálatelt szívvel, valamint az 1990 februári emlékezetes fogadtatását az itteni református gyülekezetben és lakóközösségben.

Méltatta az őt nevében is megtisztelő alapítvány létrehozását és nemzetépítő tevékenységét, köszöntötte a jelen lévő Horkay László volt kárpátaljai református püspököt, megemlékezett elődeiről, szüleiről, harcostársairól, mindazokról, akik a szolgálat és hivatás egységében erőt adtak neki ahhoz, hogy elvégezze a Teremtő által reá szabott feladatokat. A helytállás és az erkölcspolitika, a kitartó közösségépítés és a nemzetvédelem jegyében végzett munkából minden cselekvőképes embertársunknak ki kell vennie a részét - biztatott végül mindenkit a püspök, mielőtt az Úr áldását kérte volna a jelenlévőkre.
Forrás: KMS