Tordai Bence: az Orbán-kormány minden vádpontban bűnös

HírKlikk 2021. március 2. 08:05 2021. márc. 2. 08:05

Tordai Bence, a Párbeszéd képviselője azzal kezdte beszédét hétfőn az Országgyűlésben: nem napirend előtti felszólalást, hanem „vádbeszédet" mond az Orbán-kormány ellen.

Vádolom az Orbán-kormányt több ezer ember elkerülhető halála okán, több tízezer magyar gyászoló magyar ember nevében, több százezer megszűnt munkahely miatt és mindazon milliók nevében, akik most nélkülöznek – fogalmazott.

Úgy értékelt: a kormány járvány elleni védekezése és a munkahelyek megvédése is kudarcot vallott, de az oltási terv kivitelezése is szakszerűtlen. Szerinte a kormány a politikai szempontokat a szakmaiak elé helyezte, és nem kötött le 1,8 millió adag biztonságos Moderna-vakcinát csak azért, hogy „henceghessen" a nem bevizsgált, keletről jövő oltásokkal.

Tordai Bence semmittevéssel, és lustasággal is megvádolta a kabinetet, amiért szerinte nyáron „adriázással", „dubajozással" töltötték az időt, most pedig elengedték a tesztelést és a kontakt-kutatást.

„Egyértelmű, hogy az Orbán-kormány minden vádpontban bűnös, az ítéletet pedig a történelem ítélőszéke előtt a magyar polgárok fogják kimondani 2022 tavaszán" – mondta.    

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára úgy reagált: a képviselő vádolt, pedig védekezni valója a magyar baloldalnak, az ellenzéknek több van. Úgy vélte: nehezen lehet találni a világban olyan ellenzéket, mint a magyar baloldal, amely a járvány időszakában saját politikai érdekei szerint döntött, azt állította külföldön, hogy a parlament nem ülésezik, és nem szavazta meg a veszélyhelyzet meghosszabbítását sem.    

Hangsúlyozta: Magyarország a leghamarabb oltó három ország között van, és az átoltottság – amely jelenleg az EU-ban nem éri el az öt százalékot – Magyarországon a hat százalékhoz közelít, köszönhetően annak, hogy nem csak Brüsszelből származó vakcinákkal oltanak.

Úgy összegzett: az ellenzék a járvány elhúzódására játszik politikailag, és a választók erről is véleményt fognak mondani.

Forrás: MTI