Tordai Bence kiválóan érzi magát, Semjén Zsoltnak viszont jobbulást kíván

Harkai Péter 2020. október 27. 16:35 2020. okt. 27. 16:35

Semjén Zsoltról eddig csak azt tudtuk, hogy hobbista vadász, azt nem, hogy gyakorlott lélekbúvár is – legalábbis erre lehet következtetni pszichiátriai definíciójából, amiben orvosi értelemben is pszichopatának titulálta Hadházy Ákost, Jakab Pétert és Tordai Bencét.

„Jézus, értemvérző Arcod/Rúzsként kenem szét arcomon,/Dicsőséged dicsőségem részeként/Önmagamra aggatom" és „A kicsukott Isten/vasvesszeje/az a csend lesz,/amellyel eltűri/önmagunk istenné nyilvánítását.”, valamint: „Igent mondhatok-e Rád/Míg magamra nem mondok nemet?/A talánok közt így tördelem/Én skizofrén életemet.”

A mindig csőre töltött puskájú kereszténydemokrata elnök és Orbán Viktor jobb- vagy bal keze költői pályafutásából idéztük a fenti pár sort annak apropóján, hogy egy csütörtöki nyilvános rendezvényen a parlament három pszichopatája közt említette Tordai Bencét is. Ez utóbbitól arról próbáltunk érdeklődni, hogy mivel érdemelte ki a jeles dobogós helyet Semjén látókörében.  

A Párbeszéd politikusa közösségi oldalán gálánsan egy rövid, ironikus mondattal láttamozta Semjén megnyilatkozását, miszerint megtiszteli a miniszterelnök-helyettes figyelme. Egy délutáni bizottsági ülés előtt személyesen az érintettől érdeklődtünk a mentális állapota felől, amit az országgyűlési képviselő köszönettel nyugtázott.    

Az országgyűlési frakcióvezető-helyettestől azt próbáltuk megtudni, hogy véleménye szerint, mi indokolhatta Semjén Zsolt kitüntető figyelmét és pszichiáteri anamnézisét annak ellenére, hogy az utóbbi időben nem rontott egyik kormánypárti politikusra sem. Sőt, bő egy éve az ő haját próbálta lesüvölteni Tarlós István egy megafonnal, ami nem jött be, amint az utóbbinak a választás sem. Tordai – mint kérdésünkre elmondta – maga is értetlenül áll a semjéni kinyilatkozás előtt s bár nem tanulmányozta a politikus költői munkásságát, arra maga sem tudott válaszolni, hogy melyiküknek is volna nagyobb szüksége egy mélyanalízisre. Mint mondta: „Semjén Zsolt munkásságával viszonylag keveset foglalkozom, sem a korai művei, sem a mostani interjúi nem ismeretesek előttem részleteikben. Semjén Zsolt azon kívül, hogy eltapsol ötmilliárdot vadászkiállításra, semmit, de semmit nem tett hozzá eddig Magyarország előmeneteléhez. Ennek megfelelően kezelem az ő megnyilatkozásait, de örülök, hogy sikerült nyomot hagynom a gondolkodásában”. 

Véleménye szerint, a kormány vezető tagjainak egyre inkább feltűnik, ha valaki nem parírozik nekik, ami igen hasznos, mivel jó, ha tisztában vannak azzal, hogy nem megkérdőjelezhetetlen a tündöklésük és nevetségessé válhatnak. Úgy véli, hogy láthatóan ez fáj a legjobban Kövér Lászlónak, Orbán Viktornak és a jelek szerint Semjén Zsoltnak is, mert ahhoz szoktak hozzá, amihez egy „rendes autoriter” gondolkodásmódban elfogadott, hogy ők a megfellebbezhetetlen felső hatalom.  Ezzel szemben sok millió magyar embernek korántsem kiváló a véleménye Semjén Zsoltról és baráti köréről. 

Hogy mégis miért került most Semjén célkeresztjébe, annak okát inkább a miniszterelnök-helyettes gondolkozásában találná, ha keresné, hogy ennyire rugalmatlan és lassú reakciót tudott kipréselni magából. Tordai úgy véli, hogy a rabszolgatörvény megszavazása óta, inkább a konstruktív kritika eszközeivel él és a kormányzásra való felkészülésre helyezi a hangsúlyt, bár korántsem veti el a jövőbeni karcosabb megmozdulásait sem. „Lehet, hogy csalódást okozok ezeknek a semjénzsoltoknak, ha nem hozok minden nap egy zacskó krumplit Orbán Viktornak, de szerintem most nem erre van szükség elsősorban. Ezzel együtt kedves tőle, hogy megemlékezik rólam is, s ezen keresztül a politikai témáinkat is beemeli a tudatába, mint a környezetvédelem, a zöldprogramunk és mindenekelőtt a kormányváltás gyakorlati lehetőségei. A posztomban leírt egy mondatommal azt hiszem, mindent elmondtam a témával és vele kapcsolatban, a többi minősítse őt” – nyilatkozta a Hírklikknek Tordai Bence, a Párbeszéd frakcióvezető-helyettese.