Törley Katalin: igyekszünk, hogy ne tudjanak minket megosztani

Millei Ilona 2022. december 6. 14:45 2022. dec. 6. 14:45

Míg a Kölcsey Ferenc Gimnáziumból a tanárokat félelemkeltési céllal küldte el a hatalom, addig az újabb elbocsátások inkább azt szolgálták, hogy eltereljék a figyelmet a mély válságról – véli Törley Katalin, a Tanítanék Mozgalom társalapítója. A tanár, akit az első hullámban bocsátottak el, azt mondja, azzal, hogy a Parlamentben „akcióztak” tegnap, a kormánypárti némaságot szerették volna megtörni. Úgy véli, a rezsim azért sem enged, mert ha eleget tenne követeléseiknek, engedné az autonómiát és a decentralizációt, akkor „egyszerűen saját magát kellene megtagadnia.” 

– Ki vitte be a Tanítanék Mozgalmat a Parlamentbe?

– Tordai Bence, és az LMP frakció hívott meg bennünket. 

– Az ülésteremben „kezdtek”?

– Nem. Először az oktatási bizottság ülésén voltunk, hogy a kilenc pontról szóló beadványhoz hozzá tudjunk szólni.
 
– Ezután mi történt?

– Mivel az oktatási bizottság ülésén nem kaptunk szót, a Tanítanék Mozgalom tagjaiként bementünk a karzatra. A pólónk elején a kilenc pontból egy-egy mindenkinek fel volt írva, a hátulján mindannyiunknak egy betű a Tanítanék szóból. A karzaton ültünk, figyeltük az eseményeket. Az ülésen volt több olyan azonnali kérdés, ami az oktatási küzdelmeket, a tanárok helyzetét érintette. Így egy adott pillanatban felálltunk a kilenc ponttal, és a Tanítanék felirattal a hátunkon. Pár perc múlva értesítették az ülést vezető Latorcai Jánost, hogy rendetlenkednek a karzaton. Ez a rendetlenkedés annyi volt, hogy némán álltunk. Latorcai emiatt berekesztette az ülést. Bár el akartak minket távolíttatni, de azért egy pár percig ott tudtunk állni. Utána kikísértek minket, és tartottunk egy sajtótájékoztatót, hogy miért is mentünk be, és miért gondoltuk, hogy fontos.

– Miért mentek be, és miért gondolják, hogy fontos?

– Azért, mert hónapok óta forrong az ország, az oktatási küzdelmek alatt rengeteg minden történt, és sem a belügyminiszter, sem a miniszterelnök nem szólalt meg ez ügyben. Mivel az oktatási bizottság ülésén nem kaptunk szót, azt gondoltuk, valahogy tudatnunk kell közvetlenül a képviselőkkel és a kormánytagokkal, hogy nem csak bérkérdésről van szó, hanem van egy kilenc pontos követelésünk is. Tudatni akartuk velük azt is: elvárjuk, hogy valamilyen módon reflektáljanak arra, ami történik. Ok volt az a represszív hozzáállás is, amit már két ízben megtapasztaltunk, amikor minket ötünket rúgtak ki a Kölcseyből, és november 30-án még nyolc kollégánkat több gimnáziumból. A kormánypárti némaságot szerettük volna megtörni. Ez úgy tűnik, sikerült is, volt egy kis kiabálás.

– A parlamenti őrség vezette ki önöket?

– Egy parlamenti őr volt ott, aki megpróbált minket rávenni arra, hogy távozzunk, de egy ideig nem voltunk hajlandók erre. Végül is semmiféle atrocitás nem ért minket, de az nagyon érdekes volt, ahogy az ülést vezető elnök, Latorcai János és a képviselők reagáltak a jelenlétünkre. Mivel az idő nagy részében mi háttal álltunk a teremnek, hogy látsszon a „Tanítanék” felirat, és elég nagy hangzavar volt, inkább csak arról tudok beszámolni, ami Tordai Bence élő közvetítésében is hallható volt. Latorcai János ezt rendbontásnak, rendzavarásnak, politikai akciónak minősítette, amire senkinek nincs joga a karzatról. Miközben ott álltunk némán, gyakorlatilag úgy beszélt rólunk, mintha valami veszélyes rendzavarók lennénk. Az ellenzéki képviselők a védelmünkre keltek, és mivel mindez Csárdi Antal felszólalása alatt történt, ő csak később tudta elmondani az azonnali kérdését. Latorcai szünetet rendelt el, amíg helyre nem áll a rend a tisztelt Házban. Kormánypárti reagálást nem hallottunk, mivel eleve nagyon kevés kormánypárti képviselő volt jelen. Azt, hogy a jelenlevő államtitkárok és kormánytagok hogyan reagáltak, nem hallottam.

– Önnel mi történt azóta, amióta elküldték a Kölcseyből?

– Azt hiszem, többet dolgozom, mint valaha, ez a tiltakozás ad nekem kellő aktivitást. Mivel félállásban a Romaversitas Alapítványnál dolgoztam eddig is, azt folytatom tovább, és úgy tűnik, januártól a Polgár Alapítványnál is dolgozni fogok. Ez is az esélyegyenlőség, a roma mozgalom témában tevékenykedő alapítvány. 

– Hogy viseli mindazt, ami történik?

– Nagyon fáradt vagyok, azért nem könnyű ezt a tempót tartani. Érzelmileg is eléggé megviselnek ezek a dolgok, nem csak a saját történetem, hanem mindaz, ami történik. Amikor a másik nyolc tanárt kirúgták, akkor még sokkal dühösebbnek éreztem magam, mint akkor, amikor minket. Érzelmi hullámvasúton vagyok, de közben nincs időm feldolgozni a történeteket.

– A többi elküldött társával találkozik?

– Igen. Találkozunk is, legtöbbjükkel kapcsolatban is vagyunk, beszélünk egymással. 

– Ilyenkor milyen a hangulat?

– Mindenkinek ugyanúgy hullámzó a hangulata, mint nekem. A kölcseysekről tudom, hogy mindenkinek van valamilyen megnyugtató munkája, de attól még, amit elvettek tőlünk, az mindenkinek hiányzik. Készülünk a perre, a keresetünket a Magyar Helsinki Bizottságnak köszönhetően befogadta a bíróság, nem rendeltek el hiánypótlást. Valószínű, hogy már januárban sor kerülhet az első tárgyalásra. 

– Ön szerint csak az oktatásról szól az elégedetlenség?

– Azt gondolom, hogy itt sokkal súlyosabb válság van. Van egy megélhetési, egy szociális válság is. Azt is látom – bár egész pontos magyarázatot még nem tudok találni rá –, hogy az első, és a most november végi második kirúgást teljesen más logika alapján hajtották végre.  Az első valószínűleg megfélemlítési kísérlet volt, hogy a többiek hagyják abba a tiltakozást, de ez elbukott, mert épphogy fellángoltak miatta, ezért két hónapra le is álltak vele. A mostani kirúgások – úgy tűnik – már nem választhatóak el a jelenlegi mély válságtól. Most derült ki, az EU-s pénzeket valószínűleg be fogják fagyasztani, mostanra már mindenki szembesült a számlafizetési nehézségeivel is, intézmények zártak be, mert nem tudják kifizetni a fűtésszámlát, a benzinkutaknál is látszik, milyen a helyzet, az ársapkás termékekből nem lehet vásárolni, mert nincsenek, és így tovább. Az infláció továbbra sem csendesedik. Úgyhogy egy ilyen súlyos válságban az utóbbi elbocsátások mintha inkább a figyelemelterelést szolgálták volna. Pont emiatt a logikátlanság és abszurditás miatt vagyunk abban az abszurd helyzetben, hogy egyáltalán nem tudhatjuk, mi lesz a következő lépés, az miként csapódik le. Azt látjuk, hogy most sokan állnak bele a polgári engedetlenségbe. Hogy a hatalom részéről folytatódik-e a megtorlás, és kockáztatják-e, hogy ezzel egész iskolák dőljenek be, vagy megint valami más lesz, nem tudjuk.

– A szülők, a pedagógusok és a diákok között egységfront van?

– Igen. Az a demokratizálási, autonómiákat helyreállító, vagy decentralizációs folyamat, ami a követeléseinknek a lényege – majdnem minden pont mögött ez van –, mindannak ellentmond, ami ezt a rezsimet jellemzi. Egyszerűen saját magát kellene megtagadnia, ha abba az irányba mozdulna el akár pár millimétert is, amit mi javaslunk. Én azt látom – és inkább ezen csodálkozom –, hogy ez a kormány, és ennek a rendszernek, hatalomnak a képviselői egyedül egy dolgot tudnának megengedni maguknak anélkül, hogy a saját rendszerüket meg kelljen kérdőjelezni, ez pedig a bérkérdés rendezése. Meg bizonyos infrastrukturális, de szintén a pénzről szóló lépést. A többi szerintem annyira összeegyeztethetetlen az ő hatalmi koncepciójukkal és a kiépített rendszerükkel, hogy nem látom esélyét annak, hogy arról elkezdjenek tárgyalni. Esély a pénzügyi követelések teljesítésére lehet. Az is logikátlan – de már régóta nem tudok logikát találni a kormányzati tettekben –, hogy egy komolyabb bérrendezéssel hiába nem oldaná meg a sokkal súlyosabb tartalmi és strukturális problémákat, de biztos egy időre elvenné az élét a tiltakozásoknak. Ezzel tudná megosztani azokat, akik most együtt mennek. Ezért furcsa, hogy kizárólag hallgatással és retorzióval, és a megszokott propaganda felhasználásával válaszolnak. 

– Önök meddig fognak tudni kitartani?

– Ezt nem tudom. Ez az egyik legnagyobb kérdés, nekem és mindenkinek, aki ma részt vesz a szervezésekben: meddig, és hogyan tartható fenn ez a tiltakozási hullám. Most megint kaptunk muníciót a kormánytól, hisz' újra feltüzelte a résztvevőket az újabb elbocsátás, de nagyon sokat kell azon gondolkodnunk, és nagyon jó ötletekkel kell előállnunk ahhoz, hogy a – nagyon természetes – kifáradás ne járjon olyan következménnyel, hogy leállnak a tiltakozások. Ez az egyik legégetőbb kérdés, amin a diák-, a szülői szervezők is és azok is, akik a pedagógusok részéről szervezkednek gondolkodnak és tipródnak. Mi azon vagyunk, hogy ne tudjanak minket megosztani.