Török Gábor: kedvezhet a Fidesznek, ha Dobrev Klára nyer

HírKlikk 2021. szeptember 30. 07:40 2021. szept. 30. 07:40

A politikai elemző szerint az fogja eldönteni az előválasztás második fordulóját, hogy két vagy három jelölt marad-e állva.

Török Gábor politikai elemző volt az egyik vendég a Telex első élő politikai műsorában. A politológus szerint az előválasztás részvétel szempontjából mindenképpen siker, hiszen minden negyedik ellenzéki szavazó elment egy nem formalizált, korábban nem kipróbált eseményre, és végre megvalósulhat a segítségével az ebben a választási rendszerben egyedül működőképes recept, miszerint mindenhol egy jelölt áll szemben a Fidesz jelöltjével.

Hátrányos elemként emelte ki, hogy a Fidesz muníciót kaphat az ellenzéki jelöltek egymás elleni támadásaiból, és ez még inkább igaz lehet a két forduló között esetlegesen elhangzó keményebb mondatokra. Az is kedvezhet a Fidesznek, hogy az eddigi információink alapján az első fordulót Dobrev Klára nyeri, és nincs kizárva, hogy a másodikban is ő fut be: a Fideszben ezt a forgatókönyvet „lottóötösként” értékelik; Török azt mondta, van olyan fideszes beszélgetőpartnere, aki szerint a mai eredménnyel Orbán Viktor már meg is nyerte a 2022-es választást. Török Gábor nem ment ilyen messzire, szerinte bár valóban az a konszenzus az elemzők között, hogy az ellenzéki miniszterelnök-jelöltek között Dobrevnek van a legkevésbé képessége az ellenzéki táboron túli szavazatok bevonzására, ez nincs kőbe vésve.

Török Gábor szerint a második fordulóban lényegében egyetlen fő kérdés maradt, hogy két- vagy három szereplős lesz-e a verseny. Amennyiben hárman maradnak (Dobrev mellett Karácsony és Márki-Zay is), akkor szinte biztosan a DK jelöltje nyer. Ha viszont a második és a harmadik helyezett megállapodik arról, hogy egyikőjük (valószínűleg inkább Márki-Zay) visszalép a másik javára, akkor újra nyitottá válik a verseny, és Karácsony Gergely válik esélyessé Dobrevvel szemben.