Tóth Bertalan: a meccs az MSZP–Párbeszéd szövetsége, a DK és a Jobbik között dől el

HírKlikk 2021. szeptember 5. 10:16 2021. szept. 5. 10:16

A szocialisták társelnöke szerint a matematikai többség korántsem jelent valóságtöbbséget. Arra számít, hogy az MSZP-Párbeszéd szövetségnek nincs kevesebb – az előválasztáson és az országgyűlési voksoláson egyaránt nyerhető – választókerülete, mint a DK-nak vagy a Jobbiknak.

Tóth Bertalan a Népszavának adott interjúban hangsúlyozta, hogy erősen bízik a választói logikában, amit az első forduló után már nem köt a párthűség.

„Az előválasztás után változik a jelszó: egy mindenkiért, mindenki egyért! Ehhez azonban hat párt jövőjét kell összecsiszolni, egy ilyen sokszereplős, érzékeny együttműködéshez képest az, hogy van öt-hat konfliktus, pontosabban keményebb küzdelem… Nem egyszerű a helyzet Pécsett, Szombathelyen, Miskolcon, vagy épp Szegeden. De az egy kisebb csoda, hogy egy ilyen összetett helyzetet ilyen kevés feszültség terhel. Miközben az előválasztás egy hihetetlen klassz politikai innováció, mely azt jelzi, mind a hat ellenzéki párt meghallotta a választók szavát."

„Hiszem, hogy így sok ezer ember lesz majd aktív részese a tavaszi országgyűlési kampánynak. És azt is hiszem, hogy Karácsony Gergelyért dolgoznak majd, azért az emberért, aki a miniszterelnök-jelöltek közül egyedül képes legyőzni Orbán Viktort. De igen, előbb ezt a háziversenyt kell megnyernie."

Egyetért az elemzésekkel, amelyek szerint az MSZP jelöltjei 25 kerületben győzhetnek. „E helyek zömében jól beágyazott országgyűlési képviselők indulnak újra, illetve olyan önkormányzati képviselők, polgármesterek, akik mögött erős pártszervezet áll."

Tóth Bertalan szerint a bizonytalanok is meghallják Karácsony Gergely hívó szavát, ő nemcsak a párthívekhez beszél, hanem mindenkihez.  

Arról is szólt, hogy szerinte nincs jelentősége az NVB motivációjának, annak, hogy miért hagyta jóvá a Karácsony Gergely által kért népszavazást. „A legfontosabb talán az, hogy így esély nyílik a Diákváros megmentésére, sok ezer, az ország minden részéből érkező magyar főiskolai és egyetemi hallgató lakhatásának megoldására."

Forrás: Népszava