Tóth Bertalan: az Elios-ügy közvetlenül a miniszterelnökig vezet

HírKlikk 2021. szeptember 7. 08:05 2021. szept. 7. 08:05

Vigyáznunk kell egymásra, nem ejthetünk egymáson sebet – mondta Tóth Bertalan, az MSZP társelnöke az előválasztási vetélkedésről az ATV-ben hétfőn, ahol azt is megerősítette: nyilvánossá teszik az Elios-ügy OLAF-vizsgálatának eredményét, hiszen az ügy „közvetlenül a miniszterelnökig vezet”.

Az előválasztási kampányról azt mondta: „muszáj beleférni” az ellenzéki pártok által meghatározott etikai keretbe, „erre oda kell figyelni”, mert bár „a választók számára ez egy háziverseny, de nem ejthetünk egymáson olyan sebet, ami az együttműködés szempontjából negatív, vagy (...) a választói megítélésben negatív lehet.”

„Igyekszünk erre fölhívni az együttműködő partnereink figyelmét is” – tette hozzá a tévé Egyenes beszéd című műsorában.

Úgy folytatta: az „éles” választási kampányokban a negatív kampány egy eszköz, az előválasztásra készülve viszont épp azért állapodtak meg etikai szabályokban a kormányváltásra készülő pártok, hogy „az ellenzéki szavazókat egyben tartsuk, és számukra is ez egy olyan lehetőség legyen – maga az előválasztás –, hogy a legalkalmasabb és a legjobb jelöltet válasszák ki a Fidesszel szemben”.

Az előválasztásnak az lenne a lényege, hogy egy-egy jelölt azt mutassa be, ő miért alkalmasabb, nem pedig, hogy egy másik jelöltről mutassa be, miért rosszabb – fejtette ki.

„Az MSZP-Párbeszéd szövetségnek meggyőződése, hogy Karácsony Gergely a legalkalmasabb, mi emellett kampányolunk, bízom benne, hogy minden más jelölt is ezt teszi” – jelentette ki.

Elmondta: az ellenzéki pártok az Országos Előválasztási Bizottságban tudják rendezni a konfliktusos helyzeteket, „én biztos vagyok benne, hogy ez sikerül is”.

Ismertette: az MSZP-Párbeszéd szövetségnek 52 jelöltje van, a szintén Karácsony Gergelyt támogató LMP-nek 9, Márki-Zay Péter pedig jelezte: ha képviselői helyet nyer, akkor a Párbeszéd-frakcióhoz csatlakozik.

Mint mondta, minden jelöltjük lényegesen több ajánlást gyűjtött a szükségesnél, nagy izgalommal állnak a szavazási hét elé.

Megerősítette: kikérte az Európai Bizottságtól az Elios-ügy OLAF-vizsgálatának aktáit, miután az Európai Unió bírósága úgy határozott: ezek nyilvánosságra hozhatók. Mint mondta, számításaik szerint 18 nap múlva választ kaphat.

Felidézte: az EU csalás elleni hivatala, az OLAF a még folyamatban levő eljárásra hivatkozva, nem adta ki korábban a miniszterelnök vejének akkori cégével kapcsolatos dokumentumokat.

A Fidesz-kormány azonban inkább visszafizette az uniós támogatást és a magyar adófizetőkkel fizettette ki a rengeteg pénzt, majd „kivonták ezt a poliprendszerből” – mondta az Eliosról.

„Ez az az ügy, amely közvetlenül a miniszterelnökig vezet, és ennek a részleteit be akarjuk mutatni” – mondta.

Rámutatott: eddig csak önkormányzatoktól voltak információk az Elios által elnyert közbeszerzési eljárásokról, az OLAF-akták révén azonban „összefoglalva láthatjuk meg, hogy ez az egész rendszer hogy működött”.

Így meg lehet majd ismerni a részleteket, hiába próbálja az Orbán-kormány eltüntetni „az emlékezetben is meg a valóságban is” a közvetlenül Orbán Viktorig elérő történetet – tette hozzá.

Forrás: Hírklikk