Tóth Bertalan: kormányt akarunk váltani

HírKlikk 2021. november 4. 17:58 2021. nov. 4. 17:58

„Az ellenzék győzelemre készül. Kormányt akarunk váltani és egy olyan új Magyarországot építeni, amelyben mindenki jól érzi magát” – mondta Tóth Bertalan az Inforádió Aréna című műsorában. Az MSZP társelnöke hozzátette: ezekben a pillanatokban a legnagyobb figyelmet a közös programra fordítják, amit civil szakértők bevonásával és a több ezer beérkezett javaslat beépítésével készítenek el. Az év végére összeállított programot a későbbiekben társadalmi vitára bocsátják.

„Hangsúlyozom, hogy a közös program alapjait már elfogadtuk. Ebben rengeteg olyan elem van, amelyben visszaköszönnek az MSZP javaslatai. Szeretnénk, ha ebből a programból minél több szociáldemokrata és zöld pontot meg tudnánk valósítani. Például a bérlakásépítést, az alacsony bérek és nyugdíjak felzárkóztatását. Ezeket szeretnénk viszontlátni 2022 után” – mondta a szocialista politikus, majd hozzátette: meggyőződésünk, hogy ezt Márki-Zay Péterrel meg tudjuk tenni.

Tóth Bertalan az előválasztással kapcsolatban az interjúban elmondta, őt is meglepte a rendkívül magas, közel 850 ezres részvétel. Hangsúlyozta, hogy azok közül, akik általában el szoktak menni szavazni, 15 százalék megjelent az előválasztáson, és ez az ellenzéki szavazók körülbelül harminc százalékát teszi ki.

Véleménye szerint, ebben a folyamatban egyik párt sem vált dominánssá. Hozzátette: az előválasztás végeredménye azt tükrözi, hogy bármilyen arányban is nyer majd az ellenzék 2022-ben, a pártok együttműködésre vannak ítélve.

„A koalíciós kormányzásban is egyenrangú felekként vesznek majd részt a pártok, függetlenül attól, hogy kinek mekkora a frakciója. Mindenkire szükség lesz” – tette hozzá.

A szocialisták társelnöke kiemelte: a 106 választókerületből 25 helyen nyertek az MSZP–Párbeszéd szövetség jelöltjei, amit komoly eredményként értékelt. „Ez jobb, mint amit általában a közvéleménykutató-cégek mérni szoktak” – mutatott rá Tóth Bertalan, majd hangsúlyozta: „az előválasztás a legreprezentatívabb kutatás, hiszen összességében a két fordulóban több, mint 850 ezer ember vett részt”.

Ha megnézzük a fővárost, a 18 választókerületből hétben MSZP–Párbeszéd siker született – emelte ki Tóth Bertalan.