Tóth Bertalan: most a legfontosabb az egység, csak így győzhetünk!

HírKlikk 2022. január 20. 11:44 2022. jan. 20. 11:44

Az MSZP társelnöke szerint nincs árnyékkormány, és az ellenzéki pártok közül sem került egyik sem hegemón helyzetbe. De nem is ez a legfontosabb, hanem az a közös program, amit az emberek elé tesznek. Tóth Bertalan az InfoRádió Aréna című műsorában elmondta: a szavazók most egységet várnak az ellenzéki pártoktól, és ez minden más tervezgetést felülír.

Tóth Bertalan szerint az országos listaállítással már közel vannak a pártok a megoldáshoz, de ennél sokkal fontosabb az a kormányzati program, amit az emberek elé tesznek. A Márki-Zay Péter által javasolt, majd később elvetett hetedik frakcióról szólva, az MSZP társelnöke kijelentette: amikor az előválasztás szabályait megalkották, erre még nem volt igény, így az a 840 ezer választópolgár, aki szavazott, erre nem adott felhatalmazást. Márki-Zay Péter ezt elfogadta. A hat ellenzéki párt álláspontja pedig az, hogy előbb nyerni kell, a kormányzás részleteiről utána érdemes dönteni. Ebből következik, hogy árnyékkormány sincs. Tóth Bertalan úgy fogalmazott, „Akkor lesznek kormánytagok, amikor győzünk, akkor is fogjuk megnevezni őket.” Arra a felvetésre, hogy Márki-Zay Péter Surányi Györgyöt emelte ki a gazdasági program fedezetének kiszámolójaként, az MSZP társelnöke kijelentette: ez nem egyedül a volt jegybankelnök feladata, mivel egy egész munkacsoport dolgozik a feladaton – amelyben Surányi Györgynek is fontos szerepe van. „Az ellenzéknek most nem a kormányalakítás a legfontosabb feladata, hanem elsősorban a közös kampány, a közös választási program és az egység bemutatása a választópolgárok felé” – fogalmazott Tóth Bertalan, hozzátéve, „Mi közösen akarunk egy olyan új Magyarországot, egy olyan változást, ami egy szabad, igazságos és szolidáris országot jelent. Egy olyan Magyarországot, amely mindannyiunké, és amiben mindenkinek van esélye a felemelkedésre és nemcsak a kiváltságosoknak.”

Az MSZP társelnöke elmondta, vannak programelemek, amelyekben már egyezségre jutottak, ilyen például az élelmiszerek áfájának csökkentése, a szociális bérlakásépítési program, vagy a rezsicsökkentés megtartása és igazságosabbá tétele.  Ezeket folyamatosan ismertették és ez folytatódik a jövőben is. Az viszont fontos, hogy csak olyan ígéreteket tesznek, amiknek már most látják a költségvetési fedezetét. A politikus szerint az igazságos közteherviselés a cél, amelyben a külföldi tulajdonú, nagy multinacionális vállalkozások többet fizetnek, akik pedig kevésbé tehetősek, azok a jelenleginél is kevesebbet. Ezzel kapcsolatban szeretnék, ha olyan érdekegyeztetés alakulna ki a munkaadók, munkavállalók és a kormány között, amely nem diktátumokra, hanem a kompromisszumokra épül.

A közös kampányról Tóth Bertalan kijelentette: a legfőbb üzenet az Egységben Magyarországért, amely kifejezi az erős összefogást. A legfontosabb feladatnak azt nevezte, hogy lezárják a népszavazási aláírásgyűjtést, majd február 12-én kezdődik a jelöltek ajánlásáért induló aláírásgyűjtés, amire már teljesen felkészültek. Mint mondta, a pártok mindenhol együtt dolgoznak és rendkívül pozitívak a tapasztalataik. „El tudom mondani, hogy megvan már az a kellő számú aláírás, amelyet pénteken benyújtunk és érvényessé teszi a népszavazási kezdeményezésünket” – jelentette ki az MSZP társelnöke, hozzátéve: úgy számolnak, hogy a biztosan érvényes 200 ezer aláíráshoz nagyjából 230 ezret szükséges leadni. Tóth Bertalan szerint a választók számára fontos, hogy az ellenzéki pártok egységben legyenek. Mint mondta, az MSZP mindig a motorja volt az ellenzéki együttműködésnek és ezért küzd a jövőben is.

A kampányra fordítható lehetőségekkel kapcsolatban az MSZP társelnöke úgy fogalmazott: nemcsak az erőforrásaikra, hanem a választási szabályokra is odafigyelnek, hisz' meg van határozva, hogy egy jelöltre mennyit költhetnek, és ezt az értékhatárt be is kell tartani. Mivel közös jelöltek vannak, az MSZP minden körzetben teljes erővel ezt a jelöltet segíti – és ez persze minden ellenzéki párt részéről kölcsönös. Az ellenzéken belüli erőviszonyokról a politikus kijelentette: egyik párt sem került hegemón helyzetbe, de a választókat ez nem is nagyon érdekli. Most ugyanis a legfontosabb az egység.

A későbbi közös kormányzásról szólva, Tóth Bertalan rámutatott: az elmúlt két év megmutatta, hogy a pártok mindig kompromisszumra és konszenzusra tudtak jutni, és ez várható kormányzati helyzetben is. „Nem arról van szó, hogy van egy ember, aki megmondja, hogy ez lesz, és az lesz. Van hat párt, van egy civil miniszterelnök, illetve lesz, az ő egyezségük fogja majd meghatározni az adott jogszabályt és az adott kormánydöntést” – fogalmazott az MSZP társelnöke, hozzátéve: a döntések után már nem lesz különvélemény. Szerinte az előfordulhat, hogy bizonyos programpontokat valamely párt hangsúlyosabban képvisel, de ez teljesen rendben van. Például a zöldpolitikával kapcsolatban nyilván a Párbeszéd és az LMP emel majd szót, míg az MSZP a szociális ügyeket, a kisebb fizetések adójának csökkentését, az alacsony nyugdíjak felzárkóztatását vagy a családi pótlék emelését fogja képviselni, de az alapvető élelmiszerek áfájának csökkentése is egy hozzájuk közelálló javaslat.

Tóth Bertalan szerint az ellenzéki pártok igyekeznek majd a Fidesz-kormány botrányait is megmutatni, ilyen például a Völner-féle korrupciós ügy, vagy az elintézett vizsgázások botránya, amivel kapcsolatban azt üzenik: „na, ilyen országot nem szeretnénk.”