Tóth Bertalan: nem az a bölcs és erős, aki makacsul védi a védhetetlent

HírKlikk 2021. szeptember 27. 18:37 2021. szept. 27. 18:37

Amint arról a Hírklikk elsők között beszámolt, Tóth Csaba az MSZP zuglói jelöltje ma délután bejelentette visszalépését, így a körzetben a Momentum által támogatott Hadházy Ákos maradt az egyedüli ellenzéki képviselőjelölt. Tóth Csaba a visszalépését bejelentő sajtótájékoztatóján közölte, hogy halálosan megfenyegették és kijelentette: ebben a mostani „politikai mocsárban” a jövőben nem kíván résztvenni.

A Tóth Csaba sajtótájékoztatóján elmondottakra reagálva, Karácsony Gergely az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje, valami Tóth Bertalan a szocialista párt elnöke is a Facebookon üzent a Demokratikus Koalíciónak és a Jobbiknak. A főpolgármester rövid, néhány soros posztjában arról ír, hogy „a saját etikai normáim világossá tétele Tóth Csaba esetében már hozzájárult a helyes döntés meghozatalához. Hátha más esetben is segít, ezért megismétlem: számomra nem elfogadható az offshore-ozás, és nincs mentség a náci karlendítésre. Nincs kettős mérce, nem védünk valakit csak azért, mert a mi kutyánk kölyke.”

Tóth Bertalan, az MSZP elnöke hosszabban fejti ki gondolatait és a DK jelöltje, Ráczné Földi Judit off-shore érdekeltségét is bizonyító dokumentumot is mellékelte.

„Mi arra szövetkeztünk, hogy nemcsak kormányt, hanem korszakot is váltunk. Közhiteles adatokkal dokumentált offshore-ozókkal és náci karlendítőkkel ezt nem lehet végigcsinálni”- kezdte bejegyzését Tóth Bertalan, majd így folytatja: „értem, hogy a DK és a Jobbik miniszterelnök-jelöltje hinni akar a szűkebb közösségükhöz tartozó jelölteknek. De nem az a bölcs és erős, aki makacsul védi a védhetetlent, hanem aki képes belátni, hogy csalárdul megvezették, és ezért képes az önkorrekcióra.”

Az MSZP elnöke szerint „aki kormány- és korszakváltást hirdet, aki komolyan veszi, hogy tavasszal el kell zavarnunk a Fideszt, annak messzebbre kell néznie, és nem hátráltathatja a közös célt egyes jelöltek hibái miatt. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy egyéni ambíciók és törekvések az egész közösségünknek ártsanak, nem engedhetjük meg, hogy nagy eséllyel nyerhető körzetekben esetlegesen ilyen támadási felületeket adjunk a Fidesznek.

Mi kell még ahhoz, hogy a DK és a Jobbik ne védje tovább a védhetetlent?” 

Forrás: Hírklikk