Tóth Bertalan: sajnálom, hogy Kövér László idáig jutott

HírKlikk 2021. december 7. 05:30 2021. dec. 7. 05:30

„Őszintén sajnálom, hogy idáig jutott” – mondta Kövér Lászlóról a Parlamentben Tóth Bertalan hétfőn, kijelentve: gyűlölet és megosztottság helyett jobb iskolára, magasabb fizetésre, saját otthonra és biztos megélhetésre van szükség.

Az MSZP társelnöke, frakcióvezetője azt mondta: látható, „hogy a Fidesz erre nem képes. A megoldás az lesz, ha jövő tavasszal kormányt váltunk, és új korszakot kezdünk szociális, esélyteremtő fordulattal”.

A szocialisták ezért kezdeményezik: legyen az egyesült ellenzék közös programjának része a családi pótlék, a GYES és a GYET megduplázása, a babakötvény induló összegének és éves állami támogatásának növelése, a kivándorlás csökkentése tisztes megélhetést biztosító fizetésekkel és életpályával, és a hátrányos helyzetű gyermekek felzárkóztatása esélykiegyenlítő oktatással.

A lakhatási válság csökkentése érdekében pedig évente 15 ezer korszerű, alacsony rezsijű bérlakást akarnak átadni a fiatalok életkezdéséhez. „Ez valódi segítség lenne az otthonteremtéshez” – mondta a társelnök.

Azt mondta: a Fidesz, „az öreg antidemokraták pártja”, rengeteg jól képzett fiatalt űzött el „a ’hanyatló’ nyugatra”: 2010 óta mintegy százezer magyar gyermek született külföldön és minden ötödik magyar fiatal azt tervezi, hogy nyugaton keresi a kitörés lehetőségét.

A demokrácia és a jogállam leépítése, a nemzeti vagyon és az uniós pénzek fideszes strómanokon keresztüli hazahordása, az oktatás és egészségügy lerombolása, a szegénység mélyülése és a szociális ellátórendszer leépítése nyugdíjasok százezreitől vette el az időskor létbiztonságát, vállalkozók és munkavállalók millióitól az érvényesülés lehetőségét, és fiatalok millióit fosztotta meg a jobb élet esélyétől – mondta.

„Nincs mire büszkének lenniük” – jelentette ki a fideszes politikusokról, „egyre szürreálisabbnak” nevezve, mit tesznek a jelenlegi szociális és egészségügyi válsághelyzetben.

„Miközben Magyarország újra a halálozási statisztikák élére került, több mint 35 ezer honfitársunkat elveszítettük, Kásler Miklós szociális ügyekért és egészségügyért felelős miniszternek a legfontosabb dolga az volt, hogy filmgyártási megállapodást írjon alá Szerbiával. Bravó! Ez biztosan sokat segít a túlterhelt orvosoknak, ápolóknak és az áldozatokat gyászoló (...) vagy nélkülöző százezreknek. Szégyelljék magukat!” –  mondta Tóth.

Kövér László házelnök a korábbi „köteles beszéde” után tavaly arra biztatta a „titokszolgákat”, hogy azokat tekintsék ellenségnek, akik nyugatorientáltak, „mert ők nem hazafiak, csak azok, akik nacionalisták” – mondta Tóth – ; az adventi időszak, „a béke, a szeretet és az együttműködés jegyében” pedig gyűlöletkeltőnek és hazaárulónak nevezte a baloldalt.

„Őszintén sajnálom, hogy idáig jutott. Sajnálom, hogy nem érti: nincs mire büszkének lenniük” – mondta a frakcióvezető.

Mint mondta: ha gyűlöletet érez, „az a Fidesz-kormány által cserben hagyott tömegek jogos haragja, és erről speciel nem a baloldal tehet. Érdemes gondolkodnia a saját szerepvállalásán is” – tanácsolta Kövérnek.

Orbánt is bírálta: „a szociális és egészségügyi válság közepén azzal van elfoglalva, hogy egy szélsőjobbos, integrációellenes és szélsőséges nacionalista csoportot szervezzen, hogy Putyin megbízásából belülről verje szét az Európai Uniót. Eljutottunk oda, hogy az „európai” és a „nyugati” kifejezés a Fidesz számára ma már szitokszó”.

Tóth hangsúlyozta, „Az Európai Unió nagyszerű történelmi vívmány, fejlődését és az integráció erősödését fékezni nem egyszerűen ostobaság, több annál: bűntett!”

„Véget ért a finomkodás időszaka. A (...) becsületet és a tisztességet nem a párttagkönyvvel adják!” – emelte ki.

Forrás: Hírklikk