"Tragikus összecsapások lesznek az Orbán-rendszerrel"

HírKlikk 2019. június 7. 07:27 2019. jún. 7. 07:27

Borúlátó a magyar demokrácia jövőjét illetően, legalábbis, ha nem túl hosszú távra tekint, ám látja az autokrata fideszes rezsim lehetőségének határait is Magyar Bálint szociológus, az SZDSZ alapító tagja.

A kilencvenes években oktatási miniszterként is működött liberális politikus Klubrádiónak adott nyilatkozata szerint a Fidesz hatalmi vágyaiból következik, hogy továbbra is megpróbál minél több intézményt, még autonóm társadalmi, szakmai közösséget maga alá gyűrni. Az orbáni rendszer mindent ellenőrizni akar, főleg, ha azt remélheti, újabb pénzek, külső támogatások felett szerezhet ellenőrzést. Ebbe a sorba illik szerinte a Magyar Tudományos Akadémia államosítása, az 1956-os Intézet ellehetetlenítése, vagy a Petőfi Irodalmi Múzeum fideszesítése az intézmény élére ejtőernyővel érkezett új orbánista igazgató közreműködésével.

Magyar Bálint alapvetése szerint a magyar kormányzat bűnszervezet, amelynek egyik fő törekvése, a pénzek ellopásán és tisztára mosásán túl, hogy saját büntethetőségét kizárja. Ezt itthon sikerült elérnie az igazságszolgáltatás részbeni megszállásával, a törvények átalakításával, és azt szerette volna, ha uniós fenyegetések miatt sem kell aggódnia.

Az EU-nak szembe kell néznie azzal, hogy Orbánnál hagyományos módszerekkel nem tud nála eredményt elérni. Ez a felismerés érik az EU-ban, az egyik következménye pedig többek között az lehet, hogy megváltozik az uniós támogatásokat módja, és ha pénzeket vonnak meg, azt nem az egész országgal teszik, hanem csak a kormányt nem engedik hozzáférni a támogatásokhoz.

Magyar Bálint szerint a jövőben az EU várhatóan nem olyan lesz, mint egy rossz társasház, ahol néhány beképzelt, makacs ürge megvétózhatja, amit a józan többség eldöntött volna, vagyis olyan új uniós rendelkezések is átmehetnek, amelyek Orbánéknak egyáltalán nem tetszenek. Új pénzügyi, jogi, elszámoltathatósági szabályozások várhatók, ha nem is azonnal, ezek pedig fenyegetést jelenthetnek majd a hatalmával visszaélő, bűnöző státuszú magyar kormányzat számára.

Olyan szorítás jöhet kívülről az Orbán-rezsim számára, ami változtathat a mai magyar belpolitikai helyzeten is. Eközben a hatalom részesei úgy érzik, bármilyen belpolitikai váltás után, amelynek tisztességes igazságszolgáltatás és bűnüldözői tevékenység lenne a velejárója, nem tudnák elkerülni a sorsukat.

Mivel a magyar rezsim működési módja magától nem fog változni, egy ideig még biztosan tovább romlik a magyar demokrácia állapota – mondta Magyar Bálint, aki szerint a kormányzat ellenfelei, vagy az attól még nem függők tragikus összecsapásoknak néznek elébe az Orbán-rendszerrel. Sok olyan ügy lesz még, amit elveszt az ország a ragadozó hatalommal szemben.

Most ugyan a külső környezetnek, az Európai Uniónak van rendkívüli szerepe abban, hogy megváltozzon a hazai helyzet, de belülről is ki lehet kezdeni a rendszert – véli Magyar Bálint, aki úgy látja, a rezsim kritikusainak következő platformja az önkormányzati választás lehet.

Magyar Bálint szerint közben a Fidesz már tudatosan készül rá, hogy az esetleg általa elvesztett városokat tönkretehesse. Példaként említette Esztergomot, ami szerinte már befejezett történet, valamint Hódmezővásárhelyt, amelynek tönkretétele épp folyamatban van. 

Azt is hangsúlyozta, egyes ügyeket nem lehet megnyerni a fideszes maffiaállam ellenében, ezért nem is kormány-, hanem rendszerkritikus megközelítésre van szükség, amiből az következik, hogy Orbánék ellen nem a megszokott feltételek között lehet küzdeni. A mostani rendszert vagy elsöpri a népharag, vagy folytatódni fog a mostani helyzet – tette hozzá.

Forrás: Klubrádió