Trump a golfpályája miatt szúrna ki Európával

HírKlikk 2020. május 21. 21:15 2020. máj. 21. 21:15

Donald Trump amerikai elnök úgy döntött, hogy az Egyesült Államok kilép a Nyitott Égbolt (Open Skies) katonai egyezményből, írja a New York Timesra hivatkozva az Index.

Az amerikai lap szerint, az egyezmény felmondása lépés abba az irányba, hogy az Egyesült Államok kihátráljon az utolsó nagy orosz-amerikai katonai egyezményből is, ami a New START, amely 1550 darabban korlátozza Oroszország és az USA számára a hadrendbe állított nukleáris rakéták számát. Az Index megjegyzi, hogy a New START-ot egy héttel az után kell majd újra meghosszabbítani, hogy az Egyesült Államok következő elnöke (ez pedig akár Trump is lehet) leteszi az esküt.

A most felmondásra kerülő egyezmény – amelyet Magyarország is aláírt – biztosítja a csatlakozóknak, hogy egymás légterében a kölcsönös bizalom erősítése céljából felderítő repüléseket végezzenek, megfigyelve a másik ország katonai tevékenységét.

A cikkből kiderül, hogy az amerikaiak már egy ideje elégedetlenek voltak a Clear Skieszal, mert szerintük az oroszok nem engedik őket berepülni azokra a területekre, ahol az Európát potenciálisan elérő atomtöltetek vannak. Az amerikaiak szerint, ráadásul az orosz berepülések során kibertámadásokhoz is gyűjtenek adatokat.

Kormányközeli forrásokra hivatkozva, azonban azt is megírja a szerző, hogy

Trumpot az is zavarta, amikor a golfpályája fölött végeztek felderítő repülést az oroszok.

Európának azonban mindenképpen rossz hír, ha Amerika kilép a Nyitott Égboltból, ugyanis ez szinte biztosan azt jelentené, hogy az oroszok is kilépnek, pedig Európának – főleg a balti államoknak, amelyeket különösen fenyeget keleti szomszédjuk – kiemelten fontos lenne, hogy követni tudják az orosz határ menti csapatmozgásokat – írja az Index.