Trump mentális állapota egyre nagyobb veszélyt jelent

HírKlikk 2019. december 7. 17:08 2019. dec. 7. 17:08

Donald Trump mentális állapota erősen romlik a felmentési eljárás miatt, és ez katasztrofális következményekkel járhat – erre figyelmeztette mentálhigiéniai szakértők egy csoportja az amerikai képviselőház igazságügyi bizottságát. A csoport három vezetője leszögezte, hogy kész vallomást tenni a felmentési eljárásban. Megállapításaikat egy petíció kíséri, amelyet mintegy 350 szakértő írt alá – adta hírül a Yahoo a The Independent alapján.

A szakértői csoport vezetői – két tekintélyes egyetemi professzor és az CIA egyik vezető profilkészítője – csütörtökön küldte el a jelentését a bizottságnak. Hangsúlyozták: azért viszik a nyilvánosság elé nézeteiket, mert meggyőződésük, hogy Trump az impeachment-eljárás közeledtével „potenciálisan még veszélyesebbé válhat, és veszélyt jelenthet a nemzet biztonságára nézve”. Figyelmeztettek arra, hogy „katasztrofális fejleményekhez vezethet, ha nem veszik figyelembe, vagy nem értik meg (a felmentési eljárás) lélektani vonatkozásait. 

A The Independentnek az egyik professzor kifejtette: azért érezték szükségesnek, hogy felemeljék a szavukat, mert Trump „egyre inkább összeesküvés-elméleteket sző, és fokozódó kegyetlenségről és bosszúálló hajlamról tesz tanúbizonyságot egymást egyre gyorsabban követő tweetjeiben”. A Trumpot támogató republikánusok rosszul teszik, ha az orvosi figyelmeztetést pusztán egy politikai harc termékének tekintik, mert a szakértőket a tanulmányaik alkalmassá teszik arra, hogy felismerjék: „Trump úr határozottan egy olyan ember súlyos patológiájának jeleit mutatja, akinek fokozott gondoskodásra van szüksége”, és aki „az ésszerű döntéshozásra való képesség hiányát mutatja”. A szakértők megállapították: a felmentési eljárás a Trump önértékelését érő eddigi legnagyobb veszély, és aggódnak, hogy a dühe még az eddigieknél is rombolóbb lesz. 

Dr. Jerrold Post, a három szakértő egyike (aki Jimmy Carter elnök számára elemezte Menahem Begin izraeli és Anvar Szadat egyiptomi vezetők személyiségét a Camp David-i szerződésről szóló tárgyalások során, és aki a CIA személyiségi- és politikai magatartást elemző központjának megalapítója) rámutatott: Trumpnak a hatalmával szembeni bármiféle kihívás – legyen az a felmentés, vagy a következő választások elvesztése – súlyos traumát jelent majd, és „nem lehet kizárni, hogy erőszakra szólítja fel a híveit a politikai ellenségeivel szemben”. Arra a kérdésre, hogy miként fog Trump reagálni az említett két lehetőség bármelyikére, úgy vélekedett: „nem fog belenyugodni, a végletekig fog dühöngeni”. 

 
Forrás: Hírklikk