Tudta? Németh Szilárd fél órát is kibír levegővétel nélkül!

Nagy András 2017. október 6. 09:33 2017. okt. 6. 09:33

Semmi új nem derült ki a magyar társadalmat érintő nemzetbiztonsági kérdésekről, egy fontos tapasztalattal mégis gazdagabbak lettünk a csütörtök esti Fidesz-MSZP tévévita után.

Elmaradt a Fidesz-MSZP vita az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. El, mert a két résztvevő közül csak Molnár Zsolt akart vitatkozni, Németh Szilárd meg csak annyit akart mondani, hogy Soros. Mondta is, méghozzá olyan stílusban és hangerővel, ami láthatóan még a sokat látott Rónai Egonnak is az újdonság erejével hatott.

Mondhatnánk, hogy Gulyás Gergely, a Fidesz frissen kinevezett frakcióvezetője jól megtréfálta a nemzetbiztonsági bizottság MSZP-s elnökét azzal, hogy a helyettesét küldte be maga helyett az orosz befolyással, az azeri titkos bankszámlákkal és a bevándorlással kapcsolatos tévévitára. De nem mondjuk. Mert nem tréfadolog, hogy ez a műsor minden volt, csak vita nem.

Mondhatnánk, hogy Rónai Egon csak hátradőlt és kért egy kávét. De nem mondjuk. Mert a moderátori szerepre készülő műsorvezető kávé helyett kábé hangosbeszélőt kellett volna kérjen ahhoz, hogy legalább egyszer-egyszer megszakíthassa a Fidesz megállás nélkül sorosozó alelnökét.

Írhatnánk tehát azt is, hogy hosszú idő után az első komoly vitára kerülhetett volna sor ezen az estén a kormánypárt és ellenzéke között, de helyette csak egy félórás sorosozást láthattak a nézők Németh Szilárd nem épp kifinomult előadásában. De inkább nem írunk semmit arról, ami a műsorban elhangzott.

Mert nincsenek szavak arra, hogy a kormánypárti politikus részéről gyakorlatilag nem hangzott el egyetlen kérdés, érv, vagy válasz sem, és mert ilyen produkció normális országban nem képzelhető el. Ez nem vita volt. Hogy akkor mi volt, annak megállapítását a médiakutatókra bízzuk, mert ilyet még nem láttunk.

Az egyik oldalon egy verbális vaddisznót, a másikon komoly döbbenetet láttunk, hallani meg lényegében kizárólag Németh hangját, mert a vasgyári kerületből érkező rezsibiztos vastüdőt felvéve egy levegővel végigvakkantotta a mintegy félórás adást.



Egészen a mondjuk így: műsorszám végéig vártuk, hogy a magyar embereket érintő fontos kérdésekről, legalább pár mondat erejéig szóba kerül majd a két politikus között. Hiába vártuk. Iszapbirkózás volt ez, a legmocsarasabb fajtából, amely jól jellemzi a mai magyar közéleti kultúrát, pontosabban a kormányzó párt ellenoldalhoz való hozzáállását.

Lehet, hogy Németh Szilárd a csütörtök esti produkciója után elégedetten hajtotta álomra a fejét, mondván: ma is jól megmondta. Ám téved. Nem az a kérdés, hogy ki nyerte a csütörtök esti vitát, vita ugyanis nem volt. Kérdés maximum az lehet, hogy a 30 perces szócsatát Molnár és Rónai mikor adta végleg fel, és engedte el azzal, hogy hadd mondja a Szilárd, csak teljen már le a műsoridő, és legyen végre vége.

Mire vége lett, egy dolgot tudtunk meg: Németh Szilárd minden létező közéleti személyiségnél, még tán Fábry Sándornál is jobban teljesít, ugyanis akár fél órán keresztül képes lényegében levegővétel nélkül nyomni a rizsát. Eggyel fontosabb tapasztalat: a Fidesz továbbra is úgy kezeli a nyilvános vitát, a demokratikus közélet legfontosabb elemét, mint magát a magyar társadalmat: aki nincs velük, az nincs, tehát egész nyugodtan levegőnek nézhető, tetszőleges hangerővel túlkiabálható, de súlyosabb esetben, például a választási iroda bejáratánál akár félre is lökhető.