Tüntetni fognak a postások

HírKlikk 2020. július 14. 22:29 2020. júl. 14. 22:29

Július 18-án, szombaton tüntetni fognak a postás szakszervetek Mager Andrea, a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter irodája előtt.

A tüntetésre azért kerül sor, mert nem tudtak megegyezni a bérfejlesztésről a Magyar Postával. Egy petíciót kívánnak átnyújtani az illetékes kormánytagnak. Az Mfor szerint, a demonstrációs bizottságok már korábban megalakultak, de a hétfői bértárgyalás után, valamennyi szakszervezet úgy döntött, hogy csatlakozik a tüntetéshez. 

A felek július 1-jén ültek le tárgyalni – több hónapig tartó szünet után. A Magyar Posta korábban azt mondta, hogy a veszélyhelyzet feloldását követően, vizsgálja a forgalom alakulását, amelynek függvényében július 13-án ajánlatot tesz. Az ajánlat nem érkezett meg, sőt, hétfőn kijelentette a munkáltató, hogy az alapbéreket pénz hiányában nem tudják emelni, ezért egy egyszeri augusztusi fizetéskiegészítést ajánlottak.

A juttatásban minden, legalább öt éve a vállalatnál dolgozó munkavállaló – az eltöltött időtől függően – sávosan emelkedő összegben részesülne, de ebből a legtöbben kimaradnának, mert a dolgozók jelentős része nincs öt éve a cégnél.