Tüttő Kata: Együtt erősebbek vagyunk

HírKlikk 2019. július 20. 15:55 2019. júl. 20. 15:55

A főpolgármester-választásról, a választási összefogásról, az egészségügyi krízisről és oktatási helyzetről fejtette ki Tüttő Kata az MSZP álláspontját július 19-én, az ATV A nap híre című műsorában.

Berki Krisztián, mint főpolgármester-jelölt felbukkanását a következőképpen kommentálta az MSZP elnökségi tagja: Az a szerepe, hogy „elmocsarasítsa még jobban a fővárosi közéletet, hogy levigye ezt az egész főpolgármester-választást egy olyan trash reality szintjére, ahonnan ő jött, hogy ő uralja a közbeszédet. Nem megnyerni akarja a főpolgármester-választást, hanem ellehetetleníteni a teljesen normális szakmai vitát” – mondta.

„Karácsony Gergely sokkal erősebb jelölt, mint azt a Fidesz gondolta volna”, láttatta a helyzetet más jelöltekhez képest a műsorban Tüttő Kata. „Átalakul a közbeszéd, a közélet, máshogy viselkednek a politikusok, más politikusok választódnak ki” – tette hozzá.

Tudatosan kell harcolni azért, hogy a politika ne menjen le a bohóc-jelöltek szintjére, hanem szakmai kérdésekről legyen szó, „Budapest jövőjéről, Budapest felszabadításáról, oktatásról, 3-as metróról, e-jegyrendszerről, klímaváltozásról”- fejtette ki.

A kormánypárt csökkenő népszerűségét, és az ellenzéki pártok alakuló belső erőviszonyait, amit a Závecz Researh július közepi felmérése mutatott, így kommentálta: „Mi most együtt indulunk, én egy közös jelölt vagyok, az MSZP” és partnerei „közös jelöltje Budapest belvárosában, és van még egy csomó polgármesterjelölt társam. Budapesten Karácsony Gergely és a megyei jogú városok polgármesterjelöltjei, akik együtt indulnak egy ellenzéki szövetségben, és a kérdés, hogy ez a szövetség együtt most erősebb-e, többe, elég-e ahhoz, hogy változás legyen Budapesten és változás legyen Magyarországon. Ezért hoztunk létre szövetséget Budapesten, Szombathelyen, Miskolcon, Pécsett, Salgótarjánban, Nyíregyházán, Székesfehérváron" - sorolt fel az országos összefogásból pár példát, „mert együtt erősebbek vagyunk.” A jelenleg pártot nem találókkal kapcsolatban: „az a dolgunk, hogy megtaláljanak minket, mint szövetség!” – fogalmazott Tüttő Kata.

Az egészségügyben „annyira alacsony már az a szint, amit várunk, hogy ha bekerülünk a kórházba, és ellátáshoz jutunk, akkor örülünk neki, és azt tekintjük ma már normálisnak, hogy nincs orvos, nincs ápolónő, nincs kesztyű, nincsen gyógyszer” – indokolta a változtatást annak kapcsán, hogy létszámhiány miatt osztályokat zárnak be.

A nővérkérdés kapcsán Tüttő így fogalmazott: „(…) Amikor látjuk a különbséget a KSH adatai és a szakszervezet adatai között, ezt az okozza, hogy van egy csomó nővér, aki 2-3 különböző állásban dolgozik. Így tehát a KSH statisztika szerint be van töltve az összes nővéri állás, de egy ember áll mögötte, aki ki tudja, hogy hány órát húzott le aznap, és még így sem tud megélni a fizetéséből!”

A műsor végén az aktuálisan egyik legfontosabb témáról, a közoktatásról beszélt. Elmondta, sokan azt a kérdést teszik fel, hogy „a közoktatás színvonala esik-e vagy sem?”, hiszen a közvélekedés szerint romlik.

„Én is kisgyerekes szülő vagyok” – mondta Tüttő. „Amit én keresek, hogy hol kap olyan tudást a gyerekem, amivel 10, 20, 30, 40 év múlva is boldogulni fog. Mik azok a képességek, amiket fejleszteni kellene?” E kérdéssel foglalkozva tudni lehet, hogy ami eddig történt a közoktatásban, „az nem felel meg annak, ami jön velünk szemben. Az élethosszig tartó tanulásnak, annak, hogy egészen át fognak alakulni a munkahelyek, át fog alakulni az az ismert világ, amiben éltünk, hogy az ember járt középiskolába, szerzett egy érettségit, szerzett egy diplomát és élete végéig abban a szakmában dolgozott. Ennek a világnak vége” – mondta Tüttő Kata.

A gyerekeinket tehát „az együttműködésre, a nyitottságra, a kritikai gondolkodásra kell megtanítani, hogy mindig tudást akarjanak, és nagyobb és több tudást szerezni, és ez egy életen át tartó folyamat” – mondta. Mindannyian, „akik elmenekítjük, mert el tudjuk menekíteni ebből a rendszerből a gyerekeinket (…) keressük ennek az alternatíváját, ami most van, amiben biztonságban tudjuk a gyerekeinket, a jövőjüket” – jelölte meg az MSZP közoktatási célját Tüttő Kata, az MSZP elnökségi tagja.

Forrás: Hírklikk