Ugyanannyit vásárolunk, csak másképp

HírKlikk 2020. november 18. 20:30 2020. nov. 18. 20:30

A világ legnagyobb kiskereskedelmi lánca, a Walmart boncolgatta mostani gyorsjelentésében, hogy miként változtak meg a vásárlási szokások a koronavírus-járványnak köszönhetően.

A Portfolio számol be a Walmart gyorsjelentéséről, amelyből kiderül, hogy nem csökkent a fogyasztói teljesítmény az ősszel sem.

A jelentés alapján, a nem újonnan nyitott üzletek árbevétele év/év alapon 6,4 százalékkal nőtt, ami meglehetősen erős organikus növekedésre utal a koronavírus-járvány ellenére is. Ami azonban különösen figyelemreméltó, hogy az emelkedés egy jelentős részét az e-kereskedelem forgalmának növekedése adta.

Az e-kereskedelem tavalyhoz képest 79 százalékkal nőtt.

„A fogyasztói szokások megváltozása felgyorsította az e-kereskedelem és a digitális vásárlás felé mozdulás sebességét” – mondta a vállalat CEO-ja, Doug McMillon, aki hozzátette, hogy a korábbi munkájuknak köszönhetően, jó pozícióban voltak, hogy sikeresen meglovagolják a mostani trendeket.

„A fogyasztói szokások megváltozása a koronavírus-járványon túlmutat és azok megmaradnak majd tartósan is” – vélekedik McMillon.

A Walmart számításai szerint, egy adott vásárlás mérete 24 százalékkal nőtt a harmadik negyedévben az előző esztendőhöz képest, úgy, hogy a tranzakciók száma 14 százalékkal csökkent. Ez jól bizonyítja a megváltozott vásárlási szokásainkat, miszerint kevesebbet járunk boltokba, de akkor több dolgot vásárolunk.

Forrás: Portfolio