Új adók jöhetnek

2017. április 17. 04:05

A világon csaknem kétmilliárd ember használ ivóvízként ürülékkel szennyezett vizet az Egészségügyi Világszervezet (WHO) csütörtökön nyilvánosságra hozott éves jelentése szerint - számolt be az InfoRádió.

Az ilyen víz használata ivóvízként különböző fertőzések - kolera, vérhas, tífusz, gyermekbénulás - veszélyével jár - mondta szerdai genfi sajtóértekezletén Maria Neira, a szervezet közegészségügyi igazgatója. A szennyezett ivóvíz évente több mint 500 ezer ember halálát okozza - tette hozzá.

Az ENSZ tagországai 2015-ben kitűztek maguk elé 17 olyan tartós fejlesztési célt, amelyet 2030-ig el kellene érni. E célok egyike az ivóvízforrások tartós biztosítása minden ember számára. Ehhez viszont megfelelő mennyiségű pénzügyi forrás kell, amelyet részben még fel kell kutatni (új adókat kell kivetni), és hatékonyan kell használni - állapítja meg a WHO a jelentésben, amelyet az ENSZ-szel közösen készített el.

A világ országai az utóbbi három évben átlagosan 4,9 százalékkal növelték a vízgazdálkodásra és -tisztításra fordított összegeket, de az országok 80 százaléka jelezte, hogy e költségvetési ráfordítások még mindig kevesek az ENSZ céljainak eléréséhez. A Világbank szerint a ráfordításokat a jelenlegiek háromszorosára, évi 107 milliárd euróra (33 ezer milliárd forint) kellene növelni.
Forrás: InfoRádió