Új forrásokat talált Farkas Flórián

HírKlikk 2017. június 23. 11:53 2017. jún. 23. 11:53

Újabb utakat nyitott Farkas Flórián, hogy rászálljon a romák társadalmi felzárkóztatására szánt forrásokra, és a Lungo Drom mellett vagy helyett a cigány érdekképviseletet is átszervezze - derül ki a RomNet birtokába került dokumentumokból.

A RomNet egy évvel ezelőtt adott hírt arról, hogy a több felé szakadt és adóhatósági nyomozás alatt álló Lungo Drom helyett egy új országos roma szervezet gründolásába kezdett Farkas Flórián.

2016 elején azzal kereste meg a megyei és települési roma nemzetiségi önkormányzatok vezetőit és tagjait, illetve a roma civil szervezeti vezetőket, lépjenek be újonnan létrehozott szervezetébe. A többségében Szolnokon, a Lungo Drom irodájában tartott találkozókon az aláírt jelenléti ív alapján több önkormányzat a tudta nélkül tagja lett Farkas Flórián szervezetének, amely Országos Cigány Érdekegyeztető Tanács néven szerveződött.

Farkas Flórián feltehetően felkészülve arra, hogy a már közel 30 éve vezetett szervezete éléről eltávolítják, vagy hatósági vizsgálatok miatt ellehetetlenül a Lungo Drom, egy új országos szervezetet alapított, amely épp azokat a feladatokat látná el, amelyekkel az általa még a rendszerváltozás után létrehozott szervezet próbálkozott.

A RomNet birtokába került bírósági dokumentumok szerint Farkas Flórián a Lungo Drom székhelyére, a budapesti Bezerédj utca 17. szám alá jegyeztette be új szervezetét, Roma Integrációért Országos Szövetség (RIOSZ) néven. A 01-02-0016337 nyilvántartási számon megtalálható hivatalos dokumentumok szerint az Egyesület idén január 12-én alakult, a bíróság pedig 2017. április 10-én jegyezte be a szervezetet.

A Roma Integrációért Országos Szövetség elnöke Farkas Flórián, aki megbízatását öt évig, azaz 2021.08.31-ig látja el.

Az egyesület célja a hivatalos dokumentumok szerint: "A magyarországi roma közösség, valamint a tagság képviselete. A magyarországi roma társadalom, valamint a hátrányos helyzetben lévő nem roma lakosság érdekeinek kifejezésre juttatása, felzárkózásának elősegítése."

A RomNet több forrásból is úgy értesült, Farkas Flórián emberei az új szervezet színeiben a roma mentorhálózat fejlesztésére, a roma személyeket érintő fejlesztési programok mentorálással történő szakmai támogatása céllal, összesen 2 milliárd forintos keretösszeggel megvalósuló programban is részt vesznek, amelyet a már megszüntetett minisztériumi háttérintézmény, a Türr István Intézet utódszervezete, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság koordinál.
Forrás: RomNet