Új korszak kezdődik Németországban

Sebes György 2021. szeptember 27. 14:46 2021. szept. 27. 14:46

Angela Merkel és pártja, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) szarvashibái vezettek a németországi szövetségi parlamenti választás eredményéhez – véli Horváth István, volt bonni és bécsi nagykövet. A német belpolitika egyik legjobb hazai ismerője szerint ezek után minden bizonnyal a győztes szociáldemokraták (SPD) vezethetik majd az új koalíciós kormányt.

Bejött az előzetes várakozás, ezúttal pontosnak bizonyultak a felmérések. Horváth István is úgy fogalmazott, nem történt meglepetés. Az SPD a szavazatok 25,7 százalékát szerezte meg vasárnap, és jelentősen javított a 2017-es szövetségi választásokhoz képest. Akkor érte el addigi legrosszabb eredményét 20,5 százalékkal. A 2005 óta kormányzó CDU/CSU történelmi mélypontra zuhant. A keresztény uniópártok együtt 24,1 százalékot értek el. A CDU/CSU ezzel jelentősen alulmúlta 2017-es negatív rekordját, amikor még a hivatalban lévő Angela Merkellel szállt versenybe, és 32,9 százalékot ért el. A Zöldek 14,8 százalékukkal a harmadik legerősebb politikai erővé váltak. Többre számítottak, bár jelentősen előreléptek négy évvel ezelőtti eredményükhöz viszonyítva. A szabaddemokrata FDP csak csekély mértékben tudott javítani: 11,5 százalékot szerzett, a legutóbbi 10,7 százalék után. Bekerült még a Bundestagba a jobboldali populista Alternatíva Németországért (AfD), de jelentősen visszaesett. A Balpárt pedig éppen csak elérte a bejutáshoz szükséges 5 százalékot.

Horváth István több okkal is magyarázza a kereszténydemokraták mélyrepülését. Mindenekelőtt Angela Merkelt hibáztatja. A kancellár már régen bejelentette, hogy visszavonul és a nagykövet szerint ennek megfelelően, igen visszafogottan politizált. A belpolitikai küzdelmekben is csak félgőzzel vett részt, a nemzetközi konfliktusokat pedig nem a helyzet komolyságának megfelelően kezelte. A nagykövet szerint erre a legjobb példa, hogy egy-két kisebb megnyilatkozástól eltekintve, szinte közömbös maradt az afganisztáni konfliktus idején. Mindehhez hozzájárult, hogy az uniópártok közös kancellár-jelöltje, Armin Laschet rendkívül népszerűtlennek bizonyult. A többség számára egyszerűen nem volt szimpatikus, a televíziós vitákban rosszul szerepelt. Márpedig a bizonytalan választók, akiknek nagy szerepük volt a végleges eredménykialakításában, ilyen személyiségre – és pártjára – aligha voksolnak – mondta a szakértő.

Ezzel szemben, a jelenlegi kormány pénzügyminisztere, Olaf Scholz – az SPD kancellár-jelöltje – magabiztosan haladt előre. Nem hibázott a kampányban, többször bizonyította viszont, hogy lényegében ő tekinthető a korábban rendkívül népszerű Angela Merkel utódjának. A voksolás eredményeinek ismeretében pedig jelezte, karácsonyig szeretne megállapodni az új kabinet összetételéről. Horváth István úgy látja, nem lehet kétséges, hogy ő lesz az új kancellár. Ez azért merül fel kérdésként, mert Laschet – minden negatívum ellenére – még nem tett le arról, hogy ő alakíthatja meg az új kormányt. Scholz viszont jelezte, nem engedné át másnak az új kormány megalakítását. Kifejtette, azoknak a pártoknak kell megalakítaniuk a kabinetet, amelyek megerősödve kerültek ki a voksolásból.

A mérleg nyelve kétségkívül a két kisebb párt, a Zöldek és az FDP. Az utóbbiak ugyan közölték, hogy szívesebben közösködnének a kereszténydemokratákkal, de véleményük még változhat. A nagykövet szerint ugyanis mindkét párt számára az a fontos, hogy végre – ismét – részese lehessen a hatalomnak. Ezért aztán a fő érdekük az, hogy mielőbb megszülessen a megállapodás és emiatt készek a jelentős kompromisszumokra is. Horváth István úgy látja, a kormányzás olyan vonzó lehetőséget jelent számukra, hogy bizonyára sok tekintetben engednek majd a nemsokára megkezdődő kormányalakítási tárgyalásokon.

Az nem kétséges, hogy új korszak kezdődik Németország történetében. Angela Merkelt – hibái ellenére is – nehéz lesz pótolni, ugyanakkor azt sem lehet elfelejteni, hogy Európa egyik vezető hatalmáról van szó, tehát a nemzetközi életben sem mindegy, mi történik Berlinben. A német politika jó ismerői azt már korábban jelezték, hogy a magyar kormány számára a jelenlegi változások nem kedveznek. A szociáldemokraták vezette és a Zöldek részvételével alakuló kabinet erőteljesebben kérheti számon a jogállamiságot, valamint a fékek és ellensúlyok érvényesülését Budapesttől.