Új légitársaság jön Budapestre

HírKlikk 2020. július 24. 04:30 2020. júl. 24. 04:30

Augusztus 10-én közvetlen Budapest-Luxembourg járatot indít a nyári szezonban a Luxair légitársaság a Liszt Ferenc Nemzetköri Repülőtérről – közölte a Budapest Airport Zrt. az MTI-vel.

A Luxair járata heti két alkalommal, hétfőn és pénteken közlekedik Luxembourgba.

Az északnyugat-európai ország fővárosa eddig is népszerű úticél volt, jellemzően az üzleti és családi okból utazók használták ki a meglévő légi összeköttetést.

A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér az elmúlt években vezető helyet szerzett, mint a régió leggyorsabban fejlődő repülőtere. A repülőtér termináljai 2019-ben 49 légitársaságnak adtak otthont, amelyek 16,2 millió utast szállítottak 49 ország 153 repülőterére.

Korábbi tájékoztatás szerint, a repülőtér júniusi utasforgalma 94 százalékkal esett vissza az előző év azonos hónapjához képest, a májusi 22 ezer utas után 85 ezerre nőtt. Július közepén 16 légitársaság indított járatokat innen, a tavalyi 153-ból 92 úticél volt elérhető a budapesti repülőtérről. A várakozás szerint, az utasszám júliusban eléri a napi 10 ezret.

Forrás: MTI