Új magánkórház nyílt Budapesten

HírKlikk 2021. szeptember 24. 04:45 2021. szept. 24. 04:45

Új magánkórházat nyitott a fővárosban a Doktor24 Medicina Zrt., a csaknem 3 milliárd forintos beruházással elkészült Multiklinika háromezer négyzetméteren nyújt járó- és fekvőbeteg-ellátást – jelentette be Lancz Róbert, a vállalatcsoport vezérigazgatója csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.

A kórház 35 szakterületen végez átfogó gyermek és felnőtt járóbeteg-ellátást, emellett az intézményben négy műtővel működő sebészeti központot és ortopédiai centrumot, valamint 34 ágyas fekvőbeteg-részleget alakítottak ki. A klinika a Budapest One irodaház kifejezetten erre a célra kialakított szintjein működik.

A vezérigazgató elmondta: a beruházást döntően saját forrásból valósították meg, emellett 278 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyújtott a Külgazdasági és Külügyminisztérium.

Kiemelte, hogy a klinika az ortopédiában és az egynapos sebészetben vezető szerepre törekszik a hazai magánegészségügyben. Az egynapos sebészeten helyreállító plasztikai, bőrgyógyászati, általános sebészeti és proktológiai műtéteket végeznek, illetve hamarosan urológiai és fül-orr-gégészeti beavatkozásokat, valamint szürkehályog-eltávolítást is.

A Doktor24 ortopédiai centrum két helyszínen, a közfinanszírozott sebészeti ellátást is végző tatai Doktor24 Kastélypark Klinikán és a most megnyílt multiklinikán működik, összesen 51 ágyon évi 5000 végtagsebészeti műtétet terveznek.

Lancz Róbert az MTI-nek elmondta: a cégcsoport tavaly 4,5 milliárd forintos árbevételt ért el a 2019-es 3,6 milliárd után. Mint fogalmazott, a koronavírus-járvány ellenére nőtt a 2020-as árbevétel az előző évhez képest, a tervezett 5 milliárdot ugyanakkor a két hónapos zárás miatt nem tudták elérni.

Erre az évre 7 milliárd forintot meghaladó árbevételt terveznek, ebből 1 milliárd forint körüli az államilag finanszírozott bevétel. A magánforrásból származó bevételek a közvetlen lakossági, a magán egészségbiztosítói, valamint a vállalati finanszírozásból adódnak össze, ez utóbbi szintén körülbelül 1 milliárd forintot tesz ki – jelezte a vezérigazgató.

A Doktor24-nek jelenleg hét telephelye van, négy a fővárosban, valamint Tatán, Komáromban és Székesfehérváron; fekvőbetegeket három telephelyen látnak el. Néhány héten belül újabb járóbeteg-centrumot nyitnak Pakson és elindítják az ötödik budapesti, kifejezetten ortopédiai rehabilitációval foglalkozó központot.

Béres György, a Doktor24 Kastélypark Klinika főigazgatója a sajtótájékoztatón elmondta: ma Magyarországon mintegy 16 ezer beteg vár csípő- vagy térdprotézisre, a kórház törekszik arra, hogy részt vegyen a várólista-csökkentő programban, évente mintegy 500 közfinanszírozott beteget tudnának megműteni.

Forrás: MTI