Új repülőgépek érkeznek a szolnoki helikopter bázisra

HírKlikk 2017. január 2. 07:12 2017. jan. 2. 07:12

Már gyártják azokat a Zlin 242 és Zlin 143 repülőgépeket, melyek várhatóan 2017 elejére meg is érkeznek a szolnoki kiképzőbázisra. A gépeket a tervezett igénybevételnek megfelelő műszerezettséggel látják el, melyek segítségével hatékonyabbá válik a kiképzés, illetve egyéb feladatok végrehajtása is - írja a Honvédelem.hu nyomán a szoljon.hu.

Ezek a gépek nemcsak oktatási célokat szolgálhatnak majd, hanem alkalmasak lesznek megfigyelői feladatokra; a megfelelő elektronikus rendszerrel felszerelve a képek rögzítése és továbbítása is megoldhatóvá válik. Mindemellett a Zlinek műrepülő-kiképzésre is használhatók lesznek, ezáltal pedig a növendékeket a képességeiknek és adottságaiknak megfelelően is ki lehet majd válogatni - közölte dr. Koller József ezredes, az MH 86. Szolnok Helikopterbázis megbízott parancsnoka.

Az utóbbi két évben Koller ezredes a HVK Hadműveleti Csoportfőnökség légierő haderőnemi osztályának vezetőjeként éppen azon dolgozott csapatával, hogy 2018-tól Szolnokon elindulhasson a Magyar Honvédség pilótaképzése. Az új merevszárnyú kiképző repülőgépek ehhez nyújtanak majd megfelelő alapot.

A tervek szerint 2017 első negyedévében tér vissza a nagyjavításra küldött négy Mi-17-es helikopter, melyek segítségével a kutató-mentő szolgálatot könnyebb lesz ellátniuk és az afganisztáni misszióra történő felkészülés is végrehajtható lesz. Hozzátette: a korában beszerzett AS350-es helikopterekkel folyamatosan zajlanak a kiképzések.

A két géppel közel háromszáz órát repültek már, és a tapasztalatok nagyon kedvezőek, rendkívül megbízható típusról van szó, amit az is alátámaszt, hogy volt már olyan kiképzési nap, amikor kétszáznál is több felszállást hajtottak végre.
Forrás: szoljon.hu