Új vezetőt kapott a fideszes médiabirodalom

HírKlikk 2019. március 23. 05:37 2019. márc. 23. 05:37

Új vezető került a közérdekből nemzetstratégiai jelentőségűvé minősített fideszes médiaholding, vagyis a Közép-európai Sajtó és Média Alapítvány (Kesma) kuratóriumának élére.

Szánthó Miklós, a kormányközeli Alapjogokért Központ igazgatója váltja a korábban lemondásra kényszerült Varga István kuratóriumi elnököt a kormányközeli médiaóriás, a Közép-európai Sajtó- és Médiaalapítvány (Kesma) élén – szúrta ki a 24.hu.

Hivatalosan tehát a kormány által finanszírozott Alapjogokért Központ vezetője irányítja a magyar történelem legnagyobb médiabirodalmát, amelyhez 476 médium tartozik, többek között a megyei napilapok, a Hír TV, az Origo kiadóvállalata, a Magyar Nemzet, a Bors, a Nemzeti Sport, a Lokál, a Figyelő, a Ripost és számos rádióállomás.

Varga azt követően mondott le, hogy egy interjúban bevallotta: a konzervatív oldalnak szerinte nincs komoly újságja, és igényes, jó tollú újságírókat "a másik oldalon" lát. Arról is beszélt, hogy szívesen forgat kormánykritikus lapokat.

Forrás: 24.hu