Újabb fontos szakmai elismerést kapott Ujhelyi István

HírKlikk 2020. január 3. 11:16 2020. jan. 3. 11:16

Újabb fontos szakpolitikai elismerést kapott az MSZP európai parlamenti képviselője: Ujhelyi Istvánt a vasúti közlekedési ágazat parlamenti szövetségének alelnökévé választották a napokban. A Rail Forum Europe (RFE) elnevezésű szervezetet még 2011-ben hozták létre. Tagjai az Európai Parlament szakpolitikusai, valamint az európai vasúti ernyőszervezetek képviselői.

Az RFE célja, hogy megkönnyítse a szakmai és személyes kapcsolatok építését az európai döntéshozók és a meghatározó ágazati szereplők között. Ujhelyi az előző parlamenti ciklusban is tagja volt ennek a szakmai szövetségnek. Az alelnöki pozícióra most – tudhatóan – azután kérték fel, hogy mentorként részese volt az ingyenes Interrail bérletprogram sikeres megvalósításának. Ujhelyi István – aki az Európai Parlament közlekedési és turisztikai szakbizottságának első alelnöke is egyben – megtiszteltetésnek és kivételes lehetőségnek nevezte az alelnöki megválasztását, hangsúlyozva, hogy a vasúti szektor fejlődésének komoly szerepe van és kell legyen a fenntarthatósági célok elérésében.

„A klímaváltozás és a környezeti kihívások minden ágazatot, így a közlekedésipart is komoly feladatok elé állítják. A turizmusért felelős európai szakpolitikusként fontos és szükséges lépésnek tartom, hogy minden szektorban létrejöjjenek azok az ágazati együttműködések, amelyek gyors és hosszan ható válaszokat képesek adni az előttünk álló környezeti kihívásokra” – fogalmazott Ujhelyi István.

Forrás: Hírklikk