Újabb területeken végzik a patkányirtást Budapesten

HírKlikk 2019. június 17. 19:00 2019. jún. 17. 19:00

Immár a második utcalistában szereplő terület patkánymentesítését kezdte meg a fővárosi patkányirtással megbízott konzorcium - derül ki az országos tisztifőorvosnak a főpolgármester részére készült jelentéséből.

A Főpolgármesteri Hivatal által eljuttatott dokumentum alapján az előzetes kezelési tervvel összhangban a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) szakemberei a már kezelt területen - az V., IX., XIII. és XX. kerületben - az irtás hatékonyságának ellenőrzése céljából úgynevezett mérőkockákat helyeztek ki.

Az elmúlt napokban tapasztalt csapadékmentes időjárás kedvezett az irtásnak, mert nem mosta ki a víz az irtószert a csatornákból - írták.

A munka követhetőségének biztosítása céljából az NNK szakértői kérték, hogy a jövőben a mindenkori kijelölt utcalistán lezárt kezelésekről a vállalkozó soron kívül tájékoztassa a Főpolgármesteri Hivatalt, illetve az NNK-t. Ugyanis a csatornarendszerben nem szűnő patkányjelenlét esetén a kezelést kötelező kiterjeszteni a szomszédos felszíni objektumokra is.

Vagyis fontos mielőbb megismerni a kezelésre visszamaradó épületek számát és elhelyezkedését.

A Fővárosi Csatornázási Művek azon kérését, hogy a kezelés lezárásakor a megmaradt irtószert a vállalkozó távolítsa el a csatornaaknákból, az NNK szakértői is támogatták - közölte jelentésében a tisztifőorvos, Müller Cecília.

A Főpolgármesteri Hivatal emlékeztet arra, hogy a patkányirtás folyamatos biztosítása érdekében a Fővárosi Önkormányzat nyílt közbeszerzési eljárást folytatott le. A Közbeszerzési Bizottság az RNBH Konzorciumot nyilvánította győztesnek.

Az eljárásban a legjobb ár-érték arány volt az értékelési szempont. Az ár mellett olyan értékelési szempontok szerepeltek, mint az alkalmazni kívánt technológia szakmai komplexitása, az irtás gyorsasága, a megfelelő szakképesítéssel rendelkező szakemberlétszám biztosítása.

Ez azt jelenti, hogy nem kizárólag az ajánlati ár mértéke, hanem a társaság referenciái és a szakmai előélete, az ezekre kapott összpontszám döntött, vagyis, valótlanok azon képviselői állítások, mely szerint "ebből a közbeszerzési eljárásból úgy jöhettek ki ők győztesként, hogy ők adták a legolcsóbb ajánlatot" - hangsúlyozták. 

Felidézték, hogy a döntést követően a Bábolna Bio Kártevőirtó Szolgálat Kft. jogorvoslati kérelmet nyújtott be a Közbeszerzési Döntőbizottsághoz. Ugyanakkor a döntőbizottság a folyamatban lévő jogorvoslati eljárás ellenére kiemelkedően fontos közérdek védelmére tekintettel engedélyezte a közbeszerzési eljárást lezáró szerződés megkötését a nyertesként kihirdetett RNBH Konzorciummal. Ennek alapján 2018. július 19-én a szerződést és július 23-án a nyertes Vállalkozó megkezdte szerződéses feladatainak ellátását.

Később a döntőbizottság a Bábolna Bio Kft. jogorvoslati kérelmét elutasította, az önkormányzat által lefolytatott eljárást jogszerűnek ítélte - ismertették.

Azt is közölték, hogy a konzorcium referenciája a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft.-től származik. Eszerint a borsodi megyeszékhelyen a cég által végzett mentesítés egy 236 négyzetkilométernyi, 161 ezer ember által lakott területre terjedt ki.
 

Forrás: MTI/Hírklikk