Újévi „ajándék”: az állami közszolgáltatási díjak emelkednek, az önkormányzatiaknak tilos

HírKlikk 2021. január 2. 12:36 2021. jan. 2. 12:36

Azonnali kérdést nyújt be az MSZP az emberek felháborító, kíméletlen kifosztásáról.

Újévi „meglepetésként” nem csak az önkormányzatoktól von el, de más közszolgáltatásoknak is emeli az árát a kormány – erről tartott sajtótájékoztatót szombat délelőtt Molnár Zsolt, az MSZP pártigazgatója Budapesten.

„Azt tapasztalhattuk, hogy a 2020-as év nem csak a járványhelyzetről, hanem a magyar kormánynak az önkormányzatokkal szemben folytatott harcáról is szólt: igaza van Budapest főpolgármesterének, amikor azt mondja, hogy a kormány a vírushelyzet idején egyik kezével nem a vírus ellen, hanem az önkormányzatok ellen harcolt. (…) Arról döntöttek, hogy az önkormányzatok nem emelhetik a közszolgáltatási díjakat, ám ez csak az önkormányzatokra vonatkozik, az állami cégekre nem” – emlékeztetett az MSZP budapesti elnöke.

Az újabb kormányzati áremelések fényében feltette a kérdést, „Hogyan lehetséges, hogy a postai díjakat, ami szinte mindenkit érint, vagy az autópályadíjakat lehet emelni, azonban az önkormányzatokra nézve ilyen moratórium lépett érvénybe?”

Az MSZP korábban a válsághelyzetben kifejezetten az autópályadíjak csökkentését követelte. „Írásbeli kérdéssel fordulok Magyarország miniszterelnökéhez, Orbántól Viktortól várom a választ erre a kérdésre!” – jelentette be Molnár Zsolt.

„Addig is kérdezem a sajtó útján is a tisztelt embereket, a magyar kormányt, mindenkit, hogy elfogadható-e ez? Lehet-e különbséget tenni az önkormányzatok és az állami cégek között?” – érzékeltette az újévre beköszöntött viszonyokat, majd végül mindenkinek sokkal boldogabb, és egészségben gazdag új évet kívánt.