Ujhelyi feljegyzésben figyelmezteti az Európai Bizottság elnökét Orbán látogatása előtt

HírKlikk 2021. április 22. 10:31 2021. ápr. 22. 10:31

Hivatalos feljegyzést küld a mai napon az Európai Bizottság elnökének, Ursula von der Leyennek az MSZP EP-képviselője, hogy Orbán Viktor pénteki, brüsszeli tárgyalása előtt figyelmeztesse az uniós helyreállítási források felhasználásáról szóló kormányzati terv hiányosságaira – erről Ujhelyi István számolt be csütörtöki online sajtótájékoztatóján.

Az MSZP európai politikusa sok szempontból sorsdöntőnek nevezte a pénteki találkozót, hiszen az EU újjáépítési alapjából érkező mintegy 5894-milliárd forint hosszú évekre meghatározza majd Magyarország sorsát is, ezért annak helyes és hatékony elköltése egyáltalán nem lényegtelen kérdés. Ujhelyi hozzátette, hogy a tagállamok nemzeti terveinek szigorú formai és tartalmi feltételeknek kell megfelelniük ahhoz, hogy lehívhassák ezeket a forrásokat. Az MSZP politikusa szerint ennek a Fidesz-kormány által nemrég nyilvánosságra hozott dokumentum azonban csak nyomokban felel meg. 

Az EP-képviselő úgy véli,Orbán nyilvánvalóan hazudni fog a nemzeti reformterv elkészítésének körülményeiről és tartalmáról Brüsszelben; ezért is küld az Európai Bizottság elnökének és illetékeseinek hivatalos feljegyzést az ügyben. „Nem azt akarom elérni, hogy csússzon a magyar program elfogadása, hiszen az várhatóan amúgy is késni fog a vitás kérdések miatt. A célom az, hogy rávegyék a magyar kormányt arra, hogy az európai uniós programokkal összhangban és a magyar társadalom valós érdekei mentén fogadtassák el Magyarország nemzeti tervét és a nagy sietségben az Európai Bizottság apparátusa nehogy átengedjen egy olyan programot, amely nyilvánvalóan nem állja meg a helyét” – fogalmazott az MSZP képviselője, hozzátéve, hogy miközben a kormány az oligarchái kedvéért elsősorban „betonba és vasba” akarja önteni ezt a temérdek pénzt, addig más tagállamok elsősorban (például az egészségügyön, az oktatáson, a szociális, megélhetési biztonságon keresztül) az emberekbe fektetik ezt az összeget egy hosszú távú és világos vízió mentén. 

Ujhelyi az elküldött feljegyzésben többek között arra hívja fel a figyelmet, hogy a kormányzati dokumentum mindössze három bekezdésben foglalkozik a magyar társadalom átfogó jövőjét érintő kérdésekkel, érdemi jövőképet nem rajzol fel a tervezet. Az MSZP EP-képviselője kifogásolja, hogy bár uniós jogszabály kötelezi arra a magyar kormányt is, hogy részletes és átfogó társadalmi egyeztetést folytasson a tervezet minden egyes részletéről, ezt azonban Ujhelyi szerint a kormány egyszerűen elsunnyogta.

Rámutatott, hogy hosszú ideig csak egy tizenhárom oldalas „összefoglaló fércmunka” volt elérhető a kormány egyik eldugott honlapján, a teljes (432 oldalas) tervet pedig majd egy héttel azután hozták csak nyilvánosságra, hogy azt már előzetesen leadták Brüsszelben. Az MSZP politikusa megjegyezte, hogy a Fidesz-kormány a dokumentumban hazug módon, az általa végzett egyeztető párbeszéd részeként tüntette fel azt az országgyűlési vitanapot is, amelyet valójában nem támogatott és csak az ellenzéki képviselők kezdeményezésére tartották meg végül a magyar parlamentben.

Emlékeztetett, hogy Karácsony Gergely főpolgármester és számos önkormányzati, illetve szakszervezeti vezető is kifogásolta, hogy a kormány nem egyeztet velük érdemben az újjáépítési források felhasználási tervéről, a valós és átfogó konzultáció hiánya pedig Ujhelyi véleménye szerint akár kizáró ok is lehet a program uniós elfogadásában. „Küldjék vissza a kormánynak ezt az anyagot és kötelezzék arra, hogy a kormány ne csak konzultáljon, de építse is be a társadalmi szervezetek véleményét a végső nemzeti tervbe. Ennek hiánya teljességgel elfogadhatatlan” – fogalmazott Ujhelyi István. 

Az MSZP politikusa azt is kifogásolta a kormányzati tervezettel kapcsolatban, hogy a kiemelten fontos szociális célok csak elnagyoltan szerepelnek benne, a nemek közötti egyenlőséget és az esélyegyenlőség kérdését például alig tárgyalja a dokumentum. Rámutatott, hogy korábban már az országspecifikus ajánlásokban is kifogásolta az unió például, hogy Magyarországon rekord-alacsony mértékben és rekord-rövid ideig biztosítják az álláskeresési járadékot, ezt a mostani nemzeti tervben mégsem rendezték. Hasonlóképp kifogásolta Ujhelyi, hogy nem szerepel a dokumentumban: miként akarja a kormány felszámolni a társadalmi egyenlőtlenségeket vagy a gyermekszegénységet, szerinte elég lenne ezzel kapcsolatban is az MSZP korszakváltó programjának vonatkozó javaslatait átemelni.

Kiemelte továbbá, hogy bár a zöld átállás az európai célok között prioritásként szerepel, az anyag mégsem foglalkozik például azzal, hogy miként és mennyit lehetne ebből a forrásból a magyar lakásállomány korszerűsítésére fordítani. A szocialista politikus pozitívumként értékelte, hogy a nemzeti reformterv 1268 milliárdot tervez elkülöníteni a keretből az egészségügyi fejlesztésekre, Ujhelyi azonban kifogásolta, hogy ennek jelentős része a szakemberek megtartása helyett a dél-budai centrumkórház megépítésére megy el, ahogyan azt is megjegyezte: ebből az egyszeri újjáépítési forrásból akarja a kormány finanszírozni az orvosok béremelését, azonban ez utóbbi hosszú távú fedezete a magyar költségvetési tervezésben már nem látszik. „Támogatom, hogy ez az összeg bennmaradjon az egészségügyre, de nem így, hanem a teljes összeget az egészségügyi intézményrendszer munkakörülményeinek javítására, a betegbiztonság megerősítésére és átgondoltabb, tartós megoldásokra kell fordítani” – fogalmazott Ujhelyi István. A magyar kormánynak hivatalosan április 30-ig kell leadni a véglegesnek szánt reformtervet. 

Forrás: Hírklikk